Hírek » Sport » Kondi Napok – Megfutották a hosszú lépcsőt

Kondi Napok – Megfutották a hosszú lépcsőt

Olvasási idő: perc

Kellemes őszi időben gyülekeztek az érdeklődők a Március 15. úti lépcsősor aljában. A szabályok szerint a leghosszabb táv Ráctag tetőn ér véget, de rövidebb szakaszokat is lehetett teljesíteni korosztálytól függően. Sok kondis rugaszkodott neki a feladatnak, amely hagyomány az Ózdi Teknőc Diák- és Szabadidősport Egyesület életében, hiszen már tizennegyedik alkalommal szervezték meg a próbát.

„Van igény, nagyon szeretik a gyerekek, egy nagyon jó kihívás. Úgy gondolom, hogy nemcsak a gyerekeknek, hanem a felnőttek is általában össze szokták magukat szedni és nem hagyják magukat. Egy nagyon jó családi program is ez az alkalom” – mondta Vanczák Attila, az Ózdi Teknőc Diák- és Szabadidősport Egyesület elnöke.

Izgalmas versenyhelyzetek alakultak ki a rajtokat követően. Aki most nem mérettette meg magát, szurkolt a lépcsősor mellett, így valamennyi jelenlévő hangos bátorítás közepette szedte a lábát. A program egyre több érdeklődőt vonz.

„Ez az első alkalom, hogy itt vagyunk. Szerettük volna megmérettetni és hozzászoktatni a gyereket, hogy a sport fontos életében” – hangsúlyozta Csépányi Krisztián.

„A gyerekekkel már több éve készülünk ide. Nem jutottunk még eddig le, de mindig szoktuk nézni, hogy milyen jól érzik a gyerekek és a felnőttek egyaránt magukat, és most jött el annak az ideje, hogy első és az ötödik osztályos kislányom megtegye a távot” – nyilatkozta Galvács Henrietta.

Az általános iskolások, a szeniorok és a nők száz lépcsőfokot haladtak felfelé, a középiskolások és a felnőtt férfiak pedig kétszázat hagytak maguk mögött. A cél elérése néha nehézségekkel jár.

„Egy kicsit elestem, de felálltam és továbbmentem” – fogalmazott Fél Lilla Szilvia.

Egyedi emlékérmek sorakoztak az asztalon. Mutatós ereklyékkel gazdagodtak a leggyorsabbak, ugyanis minden kategória első három helyezettjét éremmel jutalmazták a szervezők. A Kondi Napok 2023-2024-es szezonja ezzel a próbával véget ért. A programsorozatban a természetjárás mellett, most is helyet kapott az úszás, dombfutás, evezés és kerékpártúra. Akik legalább öt állomáson helytálltak egy emblémázott pólót kapnak ajándékba.

Legfrissebbek

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.