Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Sport » Sportszerbörzét tartottak a Digitális Erőműben

Sportszerbörzét tartottak a Digitális Erőműben

Olvasási idő: perc

Hangos gyerekzsivaj zengte be a Digitális Erőmű nagycsarnokát, ahol első alkalommal szervezték meg a Sportszerbörze elnevezésű rendezvényt. Kísérő programokkal is készültek, hiszen volt többek között dekázó, kosárlabda dobóverseny is, de a pingponglabda-pattogtatásban is várták a legügyesebbeket. A gyerekeken kívül a felnőttek is kipróbálták tehetségüket.

„Azt gondoltuk, hogy nézzük meg, próbáljuk ki, hogy vannak-e olyanok, akik a sportszereiket szeretnék eladni, elcserélni egymással. Őket hívtuk, vártuk. És természetesen játékos vetélkedőket is szerveztünk a gyerekeknek. Én is most vettem részt épp egy pingpongban, egy kicsit azért lihegek még, de lesz kosárlabda dobóverseny, asztalitenisz játék, aztán dekázás, fociban változatos sportjátékok, még kipróbálhatják az RC autóinkat is a hozzánk ellátogatók” – mondta Bojtos Zoltán, a Digitális Erőmű intézményvezetője.

Az asztalon sorakoztak a sportszerek, melyek új gazdára vártak. A legnagyobb érdeklődés a szezonális sportruházat iránt volt, de kelendőek voltak a labdák, korcsolyák.

„Nagyon sok minden eszköz jött, focieszköz, téli eszközök, nyári korcsolya, téli korcsolya, sportruházat is érkezett mind edzéshez, és mind a kültéri téli edzésekhez, síoverálok, síkabátok. Inkább azt vettem észre, hogy most, mivel a tél következik, a téli cuccokra volt nagyobb igény, így az overálok és a pufi téli ruhaneműk, akár a sapka és a kabátok. És a gyerekek, aminek nagyon örültek, hogy az összes rollert, meg a benti termet, itt nagyon jól csúszik a felület, mindent ki tudtak próbálni, ezt élvezik a leginkább itt bent most” – nyilatkozta Nagy Zoltánné.

A Sportszerbörze egy családi napnak is megfelelt, hiszen a szabadidőt hasznosan tölthette együtt szülő és gyermek.

„A közelben lakunk, itt lakunk a Bajcsy-Zsilinszky úton és én mindig szoktam vadászni a programokat a kisfiamnak, hogy eseménydúsan teljenek a hétvégék a tanulás mellett. Most, hogy a szünet is kezdődik, ez egy jó szünetindító rendezvénynek tűnt” – emelte ki Győrffi Enikő.

Természetesen a gyerekek minden lehetőséget kipróbáltak, minden helyszínen felmérhették, hogy ki milyen talpraesett az adott sportágban.

„Nagyon jól szórakozok a mai délután, mert lehetett kosarazni, meg távirányítós autózni, mert azt nagyon szeretem. Meg kipróbálhattuk a rollert, meg pingpongoztam is a barátaimmal és nagyon jó szórakozás volt itt ma” – fogalmazott Nagy Nimród.

A sportvetélkedők minden résztvevője ajándékot kapott, a legjobbak, akik felkerültek a képzeletbeli dobogóra, díjazásban részesültek. A Digitális Erőmű csapata a jövőben is szervez ilyen, vagy hasonló sportos délutánt.

Legfrissebbek

Kevés látogató akad a legtöbb használtautó-telepen.

Csökken a használtautó értékesítések száma

A mindennapi teendők elvégzését nagyban megkönnyítheti egy autó, azonban kevesen engedhetik meg maguknak egy új gépjármű megvásárlását. A többség ezért a használtautó-piacon keresgél a vágyott négykerekű után. Az utóbbi időben…
Read more
Papírból készít polipot egy kislány.

Vakáció a könyvtárban

Színes polipok készültek az Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtárban ma délelőtt. Az intézményben kézműves és játékos délelőttöt szerveztek, ahova várták az alkotni vágyó gyerekeket. Négy ilyen alkalom lesz, ez volt az…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.