Hírek » Kultúra » Pókok, szellemek, csontvázak – Halloween parti Szentsimonban

Pókok, szellemek, csontvázak – Halloween parti Szentsimonban

Olvasási idő: perc

Denevérek a falon, rémséges harapnivalók az asztalon. A szentsimoni Művelődési Házat ijesztő köntösbe öltöztették. Itt várták a gyerekeket és felnőtteket egy halloweeni partira reggel kilenc órától. A közösségformáló összejövetelt már második alkalommal hívták életre, a megvalósításhoz a főszervezők mellett az egész kollektíva hozzájárult.

„Nem mi találtuk ki, megmondom őszintén. Ez még a kicsik ötlete volt, olyan 4-5 évvel ezelőtt elkezdték gyűjtögetni a cukorkát esténként. Aztán mikor Enikőék ideköltöztek és összebarátkoztunk, kiderült, hogy mindketten halloween őrültek vagyunk és akkor szerettünk volna csinálni egy bulit. De erre mondjuk várni kellett három évet, ez volt a tavalyi év ugye, és akkor feldobtuk az ötletet. Nagyon sok új család van a faluban, és úgy gondoltuk, hogy ez egy ilyen ismerkedésnek, csapatépítésnek is jó lenne” – mondta Kupás Mónika, szervező.

A délelőtt folyamán kézműves foglalkozással várták a kicsiket, ahol különböző rémisztő alkotások születtek. Volt lehetőség tetoválásra is, ahol az ideiglenes minták mellett csillámtetoválás is rendelkezésre állt. Délután is számos programmal várták a családokat.

„Kettő órától fél ötig lesz egy ilyen sorjáték, kvíz, amivel megmozgatjuk egy kicsit a gyerekeket. Utána elmennek majd cukorkát gyűjteni, és onnan visszaérve egy ilyen mini diszkó jellegű lufi buli várja majd a kicsiket, nagyokat” – emelte ki Nagyné Majtényi Enikő, szervező.

A halloween ősi kelta hagyományokból származó ír ünnep, melyet leginkább az angolszász országokban tartanak. Észak-Amerikában 1840 körül terjedt el. A hiedelem szerint október 31-én a szellemek visszatérnek az élők világába. Az emberek, hogy összezavarják és elrémisszék a túlvilági lényeket, ijesztő maskarákba bújnak. Az ünnep itthon is egyre népszerűbb.

„Most már Magyarországon is elterjedt, de nem kell a két ünnepet, a halloweent és a mindenszentek ünnepét összefűzni, hiszen ez teljesen két különálló dolog. A halloween az október 31-én van, ókori időszámítás szerint is, a mindenszenteket pedig november elsején tartjuk” – tette hozzá Kellóné Mezőtúri Márta, területi képviselő.

Már a program kezdésére is számos család érkezett. A kicsik lelkesen vetették bele magukat a kreatív feladatokba.

„Nagy örömünkre Kupás Mónika idén is megszervezte a halloweeni napot itt Szentsimonban a kultúrházban, ahol rengeteg család, kisgyermek kapcsolódhat ki közösen és ismerkedhet meg egymással. Én minden olyan rendezvénynek és összejövetelnek örülök, ahol az emberek kapcsolatot tarthatnak egymással, hiszen szerintem ez a legfontosabb a mai világban. Annyira kezdünk elidegenedni egymástól, az ilyen rendezvényeken, ahol személyesen tudunk találkozni és valamilyen kézműves dologgal foglalkozni, ügyességi játékokat játszani, ez mindenkinek mindenképpen az előnyére válik” – hangsúlyozta Janiczak Dávid, polgármester.

Habár a rendezvény a halloween ünnepére épül, fő célja mégis az, hogy gyerekek és szüleik egyaránt jól érezzék magukat. Szörnyek és más rémségek bőrébe bújva egy kicsit kiszakadjanak a hétköznapok szürkeségéből, és egymást jobban megismerve új barátságok szülessenek.

Legfrissebbek

Asztal dekoráció.

Megnyitotta kapuit az Esküvő Expo

Ma minden az esküvőről szól az Olvasóban, ahol a Házasság Hetének leglátványosabb napján átváltozott az Adorján Lajos terem. Délelőtt tíztől este hétig óráig várják az érdeklődőket a szervezők. Az Esküvő…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.