Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Oktatás » Kényszerpálya helyett életpálya! – Nyílt napot tartottak a Van Helyed Alapítvány ózdi stúdiójában

Kényszerpálya helyett életpálya! – Nyílt napot tartottak a Van Helyed Alapítvány ózdi stúdiójában

Olvasási idő: perc

Diákok érkeztek a Van Helyed Alapítvány ózdi stúdiójába. A délutáni foglalkozásra jöttek. Nem egy szokványos nap ez, hiszen rövidesen több turnusban látogatók is megtekintik az órát. A szervezet képviselői ugyanis nyílt napot szerveztek. A program egy házbejárással indult. Bódis Kriszta, az alapítvány megálmodója és szakmai vezetője végigkalauzolta a vendégeket az épületen. Ezután egy filmvetítéssel egybekötött prezentáció következett, melyben szó volt a kezdetekről, az elmúlt tíz év eredményeiről és magáról a Van Helyed modellről is.

„Egy rendszert kell csinálni, ami az oktatásra fókuszál, de sok más dolgot mellé kell rakni. Tulajdonképpen egy társadalompolitikai modellt csinálunk mi meg itt kicsiben. Nagyon-nagyon szeretnénk, ha ez nem egy ilyen kicsi dolog lenne, hanem városi, országos és át tudna alakulni az a sok terület, ahonnan ti jöttetek, egy hatékony működésű területté” – mondta Bódis Kriszta, a Van Helyed Alapítvány szakmai vezetője.

A rövid szünet után ismét egy előadás következett. A Van Helyed Stúdió, vagyis a VHS budapesti kollégiumának szakmai vezetője beszélt a programokról és a patrónus rendszerről. Vavrek Katalin közel egy éve dolgozik az alapítványnál.

„A fent, Budapesten tanuló gyerekeknek az életét koordinálom. A gyerekek patrónusokhoz tartoznak. A gyerekeknek a patrónusokkal van személyes kapcsolatuk, velem is, de én a gyerekeknek mindenféle korrepetálást, pszichológiai ellátást, tehát minden olyan tevékenységet, minden olyan programot szervezek, amire szükségük lehet. Úgy csoportosan, mint egyéni szinten” – nyilatkozta Vavrek Katalin, a Van Helyed Stúdió Plusz szakmai vezetője.

A programon számos ózdi közoktatási intézmény képviselője részt vett. Több kérdést is feltettek a szervezőknek. A rendezvény végén két középiskolás növendék beszámolóját hallgathatták meg a vendégek. A szakmai nyílt nap interaktív, kötetlen beszélgetéssel zárult.

Legfrissebbek

Kevés látogató akad a legtöbb használtautó-telepen.

Csökken a használtautó értékesítések száma

A mindennapi teendők elvégzését nagyban megkönnyítheti egy autó, azonban kevesen engedhetik meg maguknak egy új gépjármű megvásárlását. A többség ezért a használtautó-piacon keresgél a vágyott négykerekű után. Az utóbbi időben…
Read more
Papírból készít polipot egy kislány.

Vakáció a könyvtárban

Színes polipok készültek az Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtárban ma délelőtt. Az intézményben kézműves és játékos délelőttöt szerveztek, ahova várták az alkotni vágyó gyerekeket. Négy ilyen alkalom lesz, ez volt az…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.