Hírek » Oktatás » Német és magyar hagyományok – Márton-napi felvonulást szervezett az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium német önkéntese

Német és magyar hagyományok – Márton-napi felvonulást szervezett az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium német önkéntese

Olvasási idő: perc

Gyerekzsivaj töltötte meg tegnap délután a gimnázium tizenötös tantermét. Csattogtak az ollók, filctoll szántotta a papírtányért. A gyerekek liba alakú lámpást készítettek. November 11-én ünnepeljük Márton napját. Ehhez a jeles alkalomhoz kötődően – hagyományteremtő céllal – egy rendhagyó eseményt szerveztek az intézmény pedagógusai.

„A program első részében Márton naphoz kötődő hagyományokat ismerhettek meg a diákok. Tanultak egy dalt, illetve egy videófilmet is megnézhettek, valamint egy kvízt töltöttek ki. Jelen pillanatban éppen a lámpások barkácsolása folyik a tanteremben. Egy liba alakú tárgyat fognak kivágni, amelyben majd egy mécsest fognak elhelyezni” – mondta Heiling Jolán Katalin, az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium projekt koordinátora.

A program ötletgazdája Franziska Ballerstädt német önkéntes. A hamburgi lány szeptember óta erősíti a gimnázium csapatát. Jelenleg magyarul tanul, ismerkedik a magyar kultúrával és népi hagyományokkal. A foglalkozáson kiderült, hogy hogyan ünneplik a Márton napot Németországban.

„Hamburgban mindig van lampionos felvonulás, gyakran általános iskolával és óvodával közösen. Előtte van egy istentisztelet és azt követően vonulunk a gyerekekkel. Lampiont készítünk és ott van még ez az ember alakú sütemény is, amit Bäckmänner-nek hívnak. Így történik ez nálunk” – nyilatkozta Franziska Ballerstädt, főszervező, önkéntes.

A rendezvényen négy intézményből közel harminc kisdiák vett részt. Az Újváros Téri Általános Iskolában már hetekkel ezelőtt elkezdték feldolgozni a témát. A gyerekek bátran beszélgettek a német önkéntessel.

„Mindig hatékonyabb szerintem a tanulás, hogy ha össze tudjuk párosítani ilyen külső megmozdulással. A gyerekek is élvezik. Nyilván tudtuk, hogy mi a téma. Mi is néztünk kis videókat meg szókincsfejlesztő játékokkal készültünk erre a kis Márton-napi megemlékezésre. Megismerkedtünk a Márton nap történetével német nyelven” – emelte ki Tóthné Kocska Orsolya Éva, az Újváros Téri Általános Iskola pedagógusa.

„Beszélgettem vele. Amikor készítettem ezt a lámpást, akkor beszélt hozzánk németül, mindenkihez és nekem nagyon tetszett” – fogalmazott Hamar Zsófia, az Újváros Téri Általános Iskola tanulója.

Következett az eredményhirdetés. A beadott feladatlapokat pontozták, a díjazottak csokoládét vihettek haza. A program közös sétával zárult.

Legfrissebbek

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.