Hírek » Közlekedés » Lakossági kérésre forgalomlassító küszöböket helyeztek ki a Zrínyi úton

Lakossági kérésre forgalomlassító küszöböket helyeztek ki a Zrínyi úton

Olvasási idő: perc

Ma reggel gépek zaja törte meg a Zrínyi út csendjét. Az Ózdi Városüzemeltető Intézmény szakemberei fekvőrendőrt telepítettek a 114-es házszám előtti szakaszon. Erről a pontról is jól látható a fentebb elhelyezett harmincas sebességkorlátozó tábla, amelyet azonban sokan figyelmen kívül hagynak.

„Sajnálatos módon az autósok többsége ezt nem tartja be. Ezt én magam is ellenőriztem, nem egyszer, nem kétszer. Megálltam az út különböző pontjain és fél órákon keresztül nézegettem, hogy valóban így van-e. És tényleg így van. Nagyon sokan jóval nagyobb sebességgel haladnak, mint a harminc kilométer per óra. Kérték az itt lakók, hogy fekvőrendőrt helyezzünk el az utca legalább két pontjára. Bízunk abban, hogy ez meghozza a várt eredményt” – mondta Csépányi Róbert, területi képviselő.

A telepítés költségeit Csépányi Róbert saját képviselői keretéből finanszírozta. Ez körülbelül 220 000 forint körüli összeget jelent. Elmondása szerint sokan Arló, Járdánháza irányába kerülőútként használják ezt a szakaszt. A fekvőrendőröket lakossági kérésre helyezték ki. Sokaknak már évek óta bosszúságot okoztak a száguldozó autósok.

„Mi kértük, hogy ezt ide tegyék, mert itt borzasztó forgalom van. Tulajdonképpen ez remélem, hogy csökkenti a forgalmat. Ezt a képviselőt legalább meg tudtuk kérni, hogy elintézze, mert az előtte lévőnek hiába mondtuk. Többször is írtunk kérelmet, aláírást is gyűjtöttünk, és semmit nem ért. Így már remélem, hogy ezzel rendeződik valamennyit a helyzet. Majd meglátjuk” – nyilatkozta Csépányi Lajos.

Az ÓVI munkatársai a Zrínyi út 80-as házszám körül is felfestették sárga színnel a forgalomlassító küszöbök helyét, hiszen itt folytatták a munkát. A terület képviselője abban bízik, hogy ezzel sikerül megoldani a régóta fennálló forgalmi problémát, így a közlekedés jóval biztonságosabb lesz.

Legfrissebbek

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.