Ózd Város hivatalos cimere
Eredmények » 600 új parkolóhely a városban
parkolók

600 új parkolóhely a városban

Olvasási idő: perc

Az elmúlt két évtizedben Ózdon is ugrásszerűen megnőtt a személyautók száma. A város építésekor az akkori tervezők valószínűleg legszebb álmaikban sem gondolták, hogy ennyi autónak kell majd parkolóhelyet biztosítani a tömbházak környezetében. Ennek következtében a lehetőségek szorosan behatároltak, sok helyen fizikális lehetőség sincs új parkolók kialakítására. Azonban ahol van, ott előrelépések is történtek a parkolás ügyében, évről évre több parkoló várja a lakókat. 
Polgármesterré választásomat követően nagyon sok elmaradással kellett szembesülni. Ilyen és az egyik legfontosabb volt a parkolás kérdése városunkban. Számtalan helyszín és számtalan autó várta a probléma megoldását, mi pedig intézkedni kezdtünk. Egy a Városüzemeltetéssel közösen kidolgozott közmunka program jelentette a forrást, a területi képviselők pedig az igények összegyűjtését. Ezután indulhatott a munka, melynek eredményeként mára közel 600 új parkolóhellyel sikerült biztosítani a város férőhelyeinek számát, főleg lakótelepi tömbházas övezetekben. További parkolók kialakítását is tervezzük, hiszen az igények folyamatosan jelentkeznek, a lehetőségeink azonban a terepviszonyok miatt behatároltak. A jövőben is folytatni fogjuk a parkolás segítését Ózdon.

2023.01.25.|Táblai temető külső parkoló

ÚJ parkoló a táblási temetőnél

2023.04.12.|Újabb parkoló Szikszi előtt

elkészült a "Szikszi" parkolója

Legfrissebbek

Kevés látogató akad a legtöbb használtautó-telepen.

Csökken a használtautó értékesítések száma

A mindennapi teendők elvégzését nagyban megkönnyítheti egy autó, azonban kevesen engedhetik meg maguknak egy új gépjármű megvásárlását. A többség ezért a használtautó-piacon keresgél a vágyott négykerekű után. Az utóbbi időben…
Read more
Papírból készít polipot egy kislány.

Vakáció a könyvtárban

Színes polipok készültek az Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtárban ma délelőtt. Az intézményben kézműves és játékos délelőttöt szerveztek, ahova várták az alkotni vágyó gyerekeket. Négy ilyen alkalom lesz, ez volt az…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.