
A hirtelen szívhalál következtében naponta 70 honfitársunkat veszítjük el. Ennek a típusú szívritmus zavarnak egyetlen hatásos kezelése van, az elektromos impulzus, amelyet perceken belül meg kell kapnia a betegnek. A túlélést a deffibrilátorok biztosíthatják, melyeket előképzettség nélkül bárki biztonsággal tud használni, hiszen egy hangutasítás végigkíséri minden mozzanatát, és a készülék nem lép működésben egészséges ritmusú páciens esetén, így a téves használat kivédésre került. Az elsősegély életet menthet, már mentők kiérkezése előtt.
A lakosság védelme mindennél fontosabb, így arról határoztam, hogy elkezdjük a nagyobb forgalmú intézményeinket újraélesztő készülékekkel felszerelni. Idén a beszerzést követően négy helyen helyeztünk el készülékeket. A Civil Házban, ahol rengetegen fordulnak meg összejövetelek, vásárok és a 3D-s mozi miatt is; a Városházán az Ózdi Központi Ügyfélszolgálaton, ahol a lakosság már minden közüzemi és polgármesteri hivatali ügyét egy helyen intézheti el, így szintén nagy forgalmú központ; az Olvasóban, ahol a rendezvények véget nem érő tárháza miatt nagyon sokan megfordulnak és órákat töltenek el; valamint a Kézenfogva idősotthonban, ahol a szépkorú hozzátartozóink életvitelszerűen bent élnek. Az autóbuszállomáson, az uszodában, és a strandon, második körben helyeztünk el életmentő készülékeket.
