Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Kultúra » Elismerés, jó gyakorlat, párbeszéd – Az ÓMÉK is bemutatkozott Szegeden a Közművelődési Szakmai Napon
A kiállítás egy darabja.

Elismerés, jó gyakorlat, párbeszéd – Az ÓMÉK is bemutatkozott Szegeden a Közművelődési Szakmai Napon

Olvasási idő: perc

A Magyar Népművelők Egyesülete több másik szervezettel közösen Közművelődési Szakmai Napot rendezett. Az országos eseményt Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agórán tartották, melyre meghívást kaptak az ÓMÉK szakemberei is.

„Úgy gondolom, hogy szakmailag az egy hatalmas elismerés, ha meghívnak egy művelődési intézményt egy szakmai konferenciára, ahol arra kérik, hogy beszéljen egy programról, mint jó gyakorlat. „Hogyan volt” ez volt ennek a pályázatnak a címe, amin elindultunk. A Keleti Éva Szubjektív című kiállításáról kellett volna beszélnünk Szegeden, ám a távolság és a sok-sok jelenlegi program miatt nem tudtuk megoldani, hogy odautazzunk” – nyilatkozta Bukovinszky Zsolt, az ÓMÉK ügyvezetője.

A programba online is be lehetett kapcsolódni. A televíziós ágazat munkatársainak közreműködésével elkészült egy tíz perces felvétel, amelyet elküldtek a szervezőknek. Végül ezt a videót játszották le a konferencián.

„Keleti Éva munkásságát, közel hetven éves alkotói tevékenységét mutathattuk be olyan megközelítésből és szemszögből, amelyben ő látja az általa ismert és lefotózott személyeket. Nagyon sokszínű ez a kiállítás, több mint száz kép készült és érkezett el hozzánk. Ezekből lehetett szabadon válogatnunk, és a hely igényeire szabva feltenni arra a megújult kis galéria paravánjaira, amelyet szintén a száz éves évfordulóra álmodtunk újra” – mondta Fábián-Dobos Eszter, az ÓMÉK művelődési ágazatvezetője.

Bukovinszky Zsolt ügyvezető azt is elmondta, hogy a Keleti Éva kiállításnak az volt a különlegessége, hogy összekapcsolták egy jól bevált programmal, a Pózdiummal. A megnyitóra akkor egy olyan színész érkezett, aki maga is szerepelt a képeken. A nagy sikerű talkshow legutóbbi vendége Csákányi Eszter volt.

Legfrissebbek

Kevés látogató akad a legtöbb használtautó-telepen.

Csökken a használtautó értékesítések száma

A mindennapi teendők elvégzését nagyban megkönnyítheti egy autó, azonban kevesen engedhetik meg maguknak egy új gépjármű megvásárlását. A többség ezért a használtautó-piacon keresgél a vágyott négykerekű után. Az utóbbi időben…
Read more
Papírból készít polipot egy kislány.

Vakáció a könyvtárban

Színes polipok készültek az Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtárban ma délelőtt. Az intézményben kézműves és játékos délelőttöt szerveztek, ahova várták az alkotni vágyó gyerekeket. Négy ilyen alkalom lesz, ez volt az…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.