
Mikulás napján sincs megállás, a Városházán gyűltek össze a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság tagjai. A napirendi javaslatok között most is több olyan szerepelt, amelyről bizottsági hatáskörben hoztak döntést.
„Két fontosabb napirendi pont volt. Az egyik egy területcsere volt egy vállalkozóval. Ezzel is segítjük a vállalkozó működését. Igényt adott be. Az értéke pár ezer forint különbséggel megegyezik az önkormányzati területtel, így a testület megszavazta a területnek a cseréjét. Volt még egy másik napirendi pont, egy terület értékesítése. Ez is szintén egy vállalkozónak volt beékelődve a területére. Ezzel is segítjük a vállalkozások működését, ezért is értékesítette az önkormányzat ezt a kisebb területet” – mondta Kiss Sándor, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke.
Utánuk az Ügyrendi és Rendészeti Bizottság tagjai is összegyűltek. Ők három napirendi javaslatot tárgyaltak meg, amely mindegyikét elfogadásra javasolták a testület számára. Ezután Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete tartott ülést a tanácsteremben. Először a város Integrált Településfejlesztési Stratégiája került előtérbe. A Turizmusfejlesztés Ózdon pályázat keretében nyílt lehetősége az önkormányzatnak, hogy felülvizsgálja a stratégiát. A végső véleményezési eljárást Borsod megyei Kormányhivatal Állami Főépítésze lefolytatta és rendben találta. Szóba kerültek továbbá a polgármesteri és alpolgármesteri illetmények, valamint költségtérítések. Az Országgyűlés 2024. november 25-én módosította a Magyar Önkormányzatokról szóló törvényt, melyben ezáltal a javadalmazás is módosult. Ezentúl a 30.000 fő feletti települések vezetőinek az előző évi nemzetgazdasági átlagbér három és félszeresét állapította meg a törvényalkotó javadalmazásul. Beszéltek az ÓZDSZOLG Szolgáltató Nonprofit Kft.-vel kapcsolatos döntésekről is. Utóbbinál azért volt szükség egy teljesen új alapító okiratnak a létrehozására, mert az eddigi tevékenysége átalakul.
„Eddig is üzletviteli tanácsadással és projektekben való közreműködéssel foglalkozott a 2023/2024-es években és ez fog történni 2025-ben is. Eddig egy olyan fő tevékenységi köre volt, mint erdőgazdálkodás. Azt a tevékenységet azért már nem fő tevékenységként gyakorolta, nem kötelező a könyvvizsgáló személye. Ezeknek az átvezetése lett volna, ha módosítjuk az alapító okiratot, de sokkal egyszerűbb volt, hogy ha egy új alapító okiratot hozunk létre a megváltozott körülményekhez igazodva és a tevékenységi körnek a pontosítására” – tette hozzá dr. Almási Csaba, jegyző.
A napirendi pontok mindegyikét elfogadták a tagok.




