
Az NFÉ előterében várakoztak a négylábúak gazdáikkal az őrző-védő kutyás Mikulás partin. Több mint húsz kutya-gazdi páros nevezett a megmérettetésre, melyet első alkalommal szervezett meg a Lam-völgyi Kutyás Egyesület és Kutyaiskola.
„Ez egy nem hagyományos őrző-védő verseny vagy esemény. Ez arról szól, hogy különböző szituációkban a kutyák elől elrejtőzve kulisszákba, kihasználva az intézménynek a díszleteit, épületbe, lépcsőn, vasúti kocsiba és mindenféle körülmények között fognak a kutyák dolgozni, vagyis végezni az őrző-védő munkájukat. Elsősorban erről szól, hogy hogyan védi meg a gazdáját a kutya” – mondta Tóth Tamás, a Lam-völgyi Kutyás Egyesület és Kutyaiskola kiképzője.
Nem csak Ózdról neveztek a versenyre, érkeztek Egerből, Miskolcról, de a Felvidékről is.
„Nagyon kedvelem az ózdi kutyásokat, évek óta együtt dolgozunk velük. Kitalálták ezt a rendezvényt és eljöttünk” – nyilatkozta Bodó Barbara, az Az Én Kutyaiskolám vezetője.
A kutyáknak idegen környezetben és szituációkban kellett helytállniuk. Különböző nehézségű pályákkal találkoztak. Pontozással értékelték ki a feladatok megoldását. Legfontosabb szempont az volt, hogy mennyire védi a kutya a gazdáját.
„Az őrző-védőnek az a lényege, hogy a kutya kétféle ösztönét felszínre hozzuk, ezzel foglalkozzunk, ezt fejlesszük. Ez a zsákmányoló és a védő ösztön. Ebben, amit most szerveztünk, itt inkább a védő ösztönt helyeztük előtérbe. Itt ezt vizsgáljuk a kutyákban, hogy mennyire sikerült ezt akár a mi kutyaiskolánkban fejleszteni, akár más kutyaiskolában” – emelte ki Korompai Orsolya, a Lam-völgyi Kutyás Egyesület és Kutyaiskola kutyakiképzés vezetője.
Az ebeknek szembe kellett nézniük többek között a hangos zenével, villódzó fényekkel, de volt füsttel elárasztott helyiség is, valamint pisztolylövés is eldördült. A háromféle nehézségi szint mellett junior kategóriában is indultak, így a négy csoport legjobbjait díjazták egy-egy kutyás kupával. A szervezők úgy tervezik, hogy a jövőben is rendeznek hasonló kutyás eseményt.




