Hírek » Oktatás » Három rangos vármegyei elismerést zsebeltek be az ózdiak
Három rangos elismerést gyűjtöttek be az ózdiak a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Diáksport és Szabadidő Egyesület díjátadó ünnepségén.

Három rangos vármegyei elismerést zsebeltek be az ózdiak

Olvasási idő: perc

Negyvenegyedik alkalommal rendezték meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Diáksport és Szabadidő Egyesület díjátadó ünnepségét. A rangos eseménynek a miskolci vármegyeháza díszterme adott otthont. A 2023/2024-es tanév eredményei alapján díjazták a versenyzőket, iskolákat és a testnevelő tanárokat. A vármegye legaktívabb általános iskolája kategóriában – a tavalyi harmadik után – idén az első helyezettnek járó elismerést vehették át a Bolyky Tamás Általános Iskola képviselői.

„Természetesen nagyon örülünk, hogy sikerült ilyen hamar elérni ezt az első helyet. Ezzel még nincs vége, mert folyamatosan próbáljuk aktivizálni a szülőket, a pedagógusainkat és természetesen a gyerekeket, mert nekik próbálunk olyan körülményeket, olyan tudást átadni, hogy tulajdonképpen az élethosszig tartó mozgás, aktivitás megmaradjon számukra” – mondta Vanczák Attila, a Bolyky Tamás Általános Iskola igazgatóhelyettese.

A nagy létszámú általános iskolák mezőnyében a diákolimpiai pontszámítás alapján, 2112 ponttal első helyen végzett az Újváros Téri Általános Iskola. A győzelemért járó serleget Galkóné Szabó Mária igazgató és Koleszár Gábor testnevelő tanár vette át.

„Tíz sportágban neveztünk versenyzőket az előző tanévben. Harminckilenc diákolimpiai versenyen vettünk részt és büszkén mondhatom, hogy minden sportágban megyei döntősök voltunk, ahol szereztünk hat bajnoki címet, szereztünk két ezüstérmet, egy bronzérmet, illetve három sportágban – futsal, torna és kézilabda – országos versenyig jutottunk” – emelte ki Koleszár Gábor, az Újváros Téri Általános Iskola pedagógusa.

Az intézmény évek óta akkreditált kiváló tehetségpont, így a sportban is igyekeznek felkutatni és gondozni a tehetségeket. A Vármegyei Diáksport és Szabadidő Egyesület a „Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Diáksportjáért” díjat adományozta Koleszár Gábornak, aki oszlopos tagja az Újváros Téri Általános Iskola pedagógus közösségének.

Képek forrása: Koleszár Gábor

Legfrissebbek

Asztal dekoráció.

Megnyitotta kapuit az Esküvő Expo

Ma minden az esküvőről szól az Olvasóban, ahol a Házasság Hetének leglátványosabb napján átváltozott az Adorján Lajos terem. Délelőtt tíztől este hétig óráig várják az érdeklődőket a szervezők. Az Esküvő…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.