
A több mint két évtizedes tradíciót ápolva, idén is közösen díszítették fel a felállított fenyőt az Újváros téren, mely minden télen Ózd egyik legnépszerűbb helyszínévé válik, különösen karácsony közeledtével. A gyerekek lelkesen aggatták az ágakra a színes figurákat, miközben lassan megtelt a park nézelődőkkel.
„Mi minden évben itt vagyunk a Bolyoki Karácsonyon, megnézzük a gyerekek műsorát. Kicsikét, nagyokét, mert ehhez vagyunk szokva, mert nekünk is van kicsi gyerekünk és nagy is, kicsi unoka és nagy is. Mi minden évben eljövünk megnézni őket” – nyilatkozta Pucsok Sándorné.
Heltovics Miklósné a program egyik főszervezője üdvözölte a rendezvényt, majd Janiczak Dávid polgármester mondott ünnepi köszöntőt.
„Leginkább arra lenne szükség, hogy egy kicsit lelassuljunk az év végével, elhalkuljunk. Lassabbá váljék minden és meghalljuk egymást, meghalljuk a lelkeknek a szavát és odafigyeljünk embertársainkra, magunkra, családunkra, barátunkra, hiszen ez lenne az ünnep lényege. Egy kis szünet, egy kis gondolkodás, egy kis együttérzés másokkal. Másoknak a segítése, hiszen ez karácsonynak az üzenete” – hangsúlyozta Janiczak Dávid, polgármester.
Zubor László a terület képviselője is megosztotta gondolatait az ünneplőkkel. Arról beszélt, hogy a legnagyobb érték karácsonykor nem a fa alatt van, hanem a szívünkben.
„Ez az ajándék a szeretet, amit megoszthatunk egymással, az idő, amit együtt tölthetünk és a nevetés, amit együtt élünk át. Kívánom, hogy mindannyian találjátok meg a békét, a boldogságot ebben az ünnepi időszakban és vigyétek magatokkal az újévben” – tette hozzá Zubor László, területi képviselő.
Szőke Gábor római katolikus plébános úgy fogalmazott, hogy a könnyedség angyalát szeretné mindenkinek szívére és lelkére tenni két héttel karácsony előtt. Mindenki siet és pörög, mert nagyon komolyan vesszük az ünnepi készülődést.
„A fa nem lehet görbe. A bejgli nem szabad, hogy szétrepedjen. Halálos komolysággal készülünk. Pedig a könnyedség angyala ad nekünk lehetőséget arra, hogyha az a vers nem úgy jön ki az óvodások szájából, vagy az ének nem úgy fog hangzani, akkor mi baj lehet? Semmi. A könnyedség angyala ad nekünk humorérzéket. Hogyha valami nem úgy alakul, ahogy azt mi elgondoltuk és szeretnénk, akkor nem dől össze a világ. Attól még a karácsony, karácsony marad” – fogalmazott Szőke Gábor, római katolikus plébános.
Az Újváros Téri Tagóvoda műsorát követően, a Bolyky Tamás Általános Iskola diákjai adták elő zenés összeállításukat. Az Újváros Téri Általános Iskolások karácsonyi műsorát is láthatták az együtt ünneplők. A rendezvényt többen is támogatták, így a gyerekeket és felnőtteket egyaránt forró teával, süteményekkel és szaloncukorral ajándékozták meg a szervezők.













