
A cipősdoboz akció nem ismeretlen az Ózdiak számára, ugyanis egészen 2015-ig nyúlik vissza. A kezdeményezéshez a város több intézménye és cége is csatlakozik évről-évre. A helyiek több szervezet által hirdetett jótékonysági formából választhatnak. Az ÓMÉK–Olvasó és az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény idén is közösen szervezett gyűjtést.
„A cipősdoboz akció a karácsonyi jótékonyságot egy nagyon szerethető formában mutatja meg. Ózd Város Önkormányzata már tizedik éve szervezi az akkori ÓMI-val, jelenleg az ÓMÉK-Olvasóval karöltve ezt a kezdeményezést, számos helyen megtalálható ugyanez az akció a városban. Mi az ÓTSZEGYI-vel közösen tudjuk eljuttatni a rászoruló családoknak ezeket az ajándékokat, amelyeket az adventi vásár vasárnapjain, a harmadik és a második vasárnapon, tehát egészen december 15-ig lehet leadni, hogy mindenkihez célba érjenek ezek az ajándékok” – mondta Fábián-Dobos Eszter, az ÓMÉK művelődési ágazatvezetője.
Az ÓTSZEGYII munkatársai juttatják el a rászoruló családok, valamint az egyedül élő idősek részére az ajándékokat, hiszen ők látják, hogy hol van a legnagyobb szükség a segítségre. Az összeállítás egyszerű: cipősdoboz, szép csomagolás, amelyen jó olvashatóan szerepel milyen korosztálynak szánjuk a meglepetést, és hogy miket tartalmaz a doboz, ezzel is megkönnyítve a koordinálók munkáját.
„Elsősorban játékokat vagy ruházati termékeket várunk, élelmiszereket nem nagyon célszerű belerakni, illetve még arra célszerű figyelni, hogy az életkort esetleg, ha ráírják vagy, hogy milyen nemű gyereknek szánnak ajándékokat benne, az is nagy segítség. Különben fel kell bontanunk a csomagokat, ha ki szeretnénk vinni a rászorulóknak. Esetleg csokoládét vagy cukorkát bele lehet rejteni, mert annak mindig örülnek a gyerekek” – nyilatkozta Bányai Zsuzsa, az ÓTSZEGYII igazgatója.
Eddig 33 darab felajánlást sikerült összegyűjteni. Még most vasárnap azaz, december 15-én is várják a jóakaró segítőket az erre kijelölt sátornál az Adventi Forgatagban. A cipősdoboz akciónak köszönhetően, olyanok is kaphatnak ajándékot, akik segítség nélkül nem részesülhetnének ebben az apró örömben.


