
Párbeszéd a biztonságos és élhető közösségekért… – ez a mottója a Police Cafe programnak, amely körülbelül tíz évvel ezelőtt indult útjára Magyarországon. A kávéházat azért hívják így, mert itt rendőrök a házigazdák. Ózdon első alkalommal szervezték meg a Roma Police Cafe-t.
„A Police Cafe elsődleges célja egy bűnmegelőzési tevékenység, emellett a jelenlévőkkel, akik a – roma kisebbségi önkormányzat képviselői, szociális intézmények képviselői, vagy civil szervezetek képviselői – közösen a mindennapokban felmerülő problémákra egy olyan megoldási alternatívát dolgozunk ki, amely mindenki számára megfelelő. Természetesen csak és kizárólag azon ügyekben, amik a mi, vagyis a rendőrség hatáskörébe tartoznak” – mondta Soós Attila, az Ózdi Rendőrkapitányság kapitányságvezetője.
Az eseménynek az egyik helyi étterem vörös szalonja adott otthont. A huszonöt fős társaságot négy csapatra osztották a szervezők. A rövid köszöntő után elkezdődött a problémafeltárás.
„Ennek kidolgozott menetrendje van. Ez egy újszerű kommunikációs módszer. Négy témakört dolgozunk fel, négy témagazda működésével forgószínpadszerűen, a közreműködők bevonásával. Itt most roma kérdéskörhöz tartozó problematikák mentén haladunk” – emelte ki Polyák Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság főelőadója.
A témák között szerepelt a romák mindennapjai, a cigányság és a rendőrség kapcsolata és annak javítására vonatkozó elképzelések, az életpálya modell, valamint az Ózdi Rendőrkapitányság illetékességi területén megjelenő kriminológiai sajátosságok elemzése. A program végén egy prezentációban összefoglalták a problémákat, illetve a megoldáshoz szükséges javaslatokat. Az esemény egy közös ebéddel zárult.



