Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Kultúra » Rádió- és Televízió-technikatörténeti kiállítás nyílt a Digitális Erőmű nagycsarnokában
A kiállítás részlete.

Rádió- és Televízió-technikatörténeti kiállítás nyílt a Digitális Erőmű nagycsarnokában

Olvasási idő: perc

Megnyílt a Rádió- és Televízió-Technikatörténeti kiállítás a Digitális Erőmű nagycsarnokában, amely a Nemzeti Archívum és a Fórum Hungaricum Nonprofit Kft. Digitális Erőművének közös szervezésében jött létre. A tárlat többek között bemutatja a Magyar Rádió és a Magyar Televízió hőskorát, a korabeli műszaki és technikai eszközöket, valamint Nagy Károly zenepedagógus rádiógyűjteményét.

Gongszóval vette kezdetét a Digitális Erőmű nagycsarnokában megrendezett kulturális műsor, mely megelőzte a Rádió- és Televízió-Technikatörténeti kiállítás megnyitását. Az ünnepélyes alkalom műsorvezetője Straub Dezső színművész volt.

„A gong is a Magyar Rádió húszas stúdiójának híres gongja, amit megmentett a csapat. De ezen kívül még rengeteg dolgot mentett meg és nagyon remélem, hogy végigjárjuk. Nagyon hálás vagyok azért, hogy itt lehetek” – mondta Straub Dezső, színművész.

A rádió és televízió ikonikus múltjából idéztek néhány dallamot az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanárai, majd Riz Gábor országgyűlési képviselő, miniszteri biztos mondott ünnepi köszöntőt.

„Én ezt a kiállítást azzal szeretném útjára engedni, hogy számomra gyermekkorom egy világa köszön vissza. Én láttam, amikor készítették a helyiek nagy szeretettel, nagy lelkesedéssel és nagy odaadással. Kérve a budapesti kollégák segítségét ahhoz, hogy hihető, tartalmas és mindenki számára üzenettel rendelkező kiállítás legyen itt a magunk világából” – fogalmazott Riz Gábor, országgyűlési képviselő, miniszteri biztos.

Répánszky Lipót, a Nemzeti Archívum archívumvezetője azt mondta, hogy azokat az eszközöket, archív anyagokat, amiket a rádiózás televíziózás múltjából meg tudtak menteni, azokat nem szabad elfelejteni. Az utókor számára át kell menteni.

„Ezek nem kifejezetten a tárgyakról szólnak, hanem a tárgyak mögött akkor dolgozó emberekről, az akkor alkotó emberekről szólnak. Minden egyes eszköz, ami itt a kiállítótérben benne van és kiállításra került, munkaórák ezrei vannak benne. Olyan alkotások születtek ezekkel a kamerákkal, ezeken a keverőpultokon, hogy ezeket nem lehet és nem szabad a feledés homályába engednünk” – emelte ki Répánszky Lipót, a Nemzeti Archívum archívumvezetője.

Bojtos Zoltán, a Digitális Erőmű vezetője köszönetet mondott minden kollégájának, akik áldozatos, több éves munkájukkal segítették azt, hogy a kiállítás élményszerű és játékos legyen. A jövőbeli tervekről is beszélt az intézményvezető.

„Azt is tervbe vettük, hogy hosszú távon a művészetoktatásnak azt a részét, amely Ózdon és Ózd környékén is nagyon erősen működött a kétezres években, a fotó és videó tanszakot, azt a művészeti iskola igazgatójával közösen majd megpróbáljuk visszahozni. Ennek is egy kiváló terep ez a kiállítás” – tette hozzá Bojtos Zoltán, a Digitális Erőmű intézményvezetője.

A köszöntőket követően átvágták a nemzeti színű szalagot, és ünnepélyesen átadták a kiállítást a nagyközönség számára, amely a Magyar Rádió és Televízió hőskorát mutatja be. Visszaidézi a legendás arcokat és hangokat a képernyőről, és felvonultatja a korabeli műszaki és technikai eszközöket. Nagy Károly zenepedagógus rádiógyűjteményét is láthatja a közönség.

Legfrissebbek

Kevés látogató akad a legtöbb használtautó-telepen.

Csökken a használtautó értékesítések száma

A mindennapi teendők elvégzését nagyban megkönnyítheti egy autó, azonban kevesen engedhetik meg maguknak egy új gépjármű megvásárlását. A többség ezért a használtautó-piacon keresgél a vágyott négykerekű után. Az utóbbi időben…
Read more
Papírból készít polipot egy kislány.

Vakáció a könyvtárban

Színes polipok készültek az Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtárban ma délelőtt. Az intézményben kézműves és játékos délelőttöt szerveztek, ahova várták az alkotni vágyó gyerekeket. Négy ilyen alkalom lesz, ez volt az…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.