Hírek » Kistérség » Utolsó találkozó az évben
Dr. Sztronga Eszter, Janiczak Dávid és Gulyás János

Utolsó találkozó az évben

Olvasási idő: perc

Az év utolsó ülését tartotta meg Ózd Kistérsége Többcélú Társulása Társulási Tanácsa. Elsőként a 2024. évi költségvetést módosították, amelyet az eddig befolyt támogatások indokoltak. A részletes javaslatot elfogadták a tagok. Ezt követően tárgyaltak a társulás által létrehozott költségvetési szerv és a munkaszervezet jövő évi munkatervéről. Szóba került továbbá a társulás következő esztendőre vonatkozó munkaterve, valamint az ÓTSZEGYII tájékoztatója is. Utóbbi magában foglalja a 2023-ban biztosított szociális alapszolgáltatásokat és szakosított ellátásokat is. Házi segítségnyújtás, támogató szolgáltatások, szenvedélybetegek ellátása, idősotthonok és az éjjeli menedékhely adatai is szerepelnek a tájékoztatóban. Minden pontot egyhangú igennel fogadtak el a tagok. Az egyebek pont alatt Vámos Istvánné Dr., Arló polgármestere is felszólalt. Egy levelet fogalmaztak meg Magyarország Kormányának, amelyben kérik, hogy a polgármesterek után a köztisztviselők bérét is rendezzék, mert az ő munkájuk is elengedhetetlenül fontos a mindennapokban. Janiczak Dávid polgármester arra kérte a levél íróit, hogy a társulás munkáját segítve jövőre egy újabbat is fogalmazzanak meg, amelyben a szociális szférában dolgozók alacsony bérére hívják fel a figyelmet.

Legfrissebbek

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.