
Megtelt a lelátó szurkoló fiatalokkal. A Marosi István Városi Sportcsarnok adott ismét otthont a diákolimpiai játékos sportverseny vármegyei döntőjének. A már hagyományosnak számító megmérettetést Ózdon már évtizedek óta megrendezik.
„Ez a verseny évek óta az egyik legnépszerűbb a diákolimpiák történetében. Itt Ózdon már harminc éve folyamatosan játsszuk ezt a versenyt. Ráadásul Ózd szinte majdnem mindig házigazdája ennek. 12 éve folyamatosan rendezzük a versenyeket. A fő cél ugye itt az, hogy megyei bajnokként eljusson az országos elődöntőbe, és onnan esetleg még tovább az országos döntőbe” – mondta Ivády Csaba, az Ózd Kistérségi Diáksport Bizottság elnöke.
Kilenc versenyszámban kellett összemérniük ügyességüket a fiataloknak. Volt többek között kötélhajtás, társhordás karikával, de pókjárásban is jeleskedniük kellett. Vármegyénkből hét iskola nevezett, egyenként 16 fős csapatokkal. Érkeztek Miskolcról, Encsről, Szerencsről, de Sátoraljaújhelyről is. Városunkból két intézmény diákjai jutottak a vármegyei döntőbe, a bolykysok és az újtériek.
„Az Újváros Téri Általános Iskolából jöttünk, 16 gyerek, 8 fiú és nyolc lány. A térségi döntőbe második helyen végeztünk, és így bejutottunk a megye legjobb hét csapata közé. Úgyhogy bízunk a legjobbakban, mindent beleadunk, sokat gyakoroltunk, úgyhogy hajrá Újtér” – hangsúlyozta Fürjesné Léhi Eszter, az Újváros Téri Általános Iskola pedagógusa.
Habár az ózdi csapatok mindent beleadtak, lecsúsztak a dobogós helyekről. A képzeletbeli dobogó legfelső fokára a miskolci Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola tanulói állhattak fel, így ők jutottak tovább az országos elődöntőbe.





