
Vendégekkel, érdeklődőkkel telt meg tegnap délután az ózdi Új Esély Központ. Idén is megrendezték a – már hagyománnyá vált – karácsonyi ünnepséget. Először Bobcsák Emese, az intézmény nappali ellátásvezetője mondott egy rövid köszöntőt.
„Erre az alkalomra szenvedély és pszichiátriai beteg ellátottjaink hetekkel ezelőtt izgatottan készültek. A 2024-es évben egy sikeres, tartalmas, sikerélményekben gazdag évet tudhatunk magunk mögött. Külső szakemberek bevonásával nemcsak a szakmai fejlődés részesei lehettünk, hanem a közösségépítő munkát is eredményesen zárhattunk” – fogalmazott Bobcsák Emese, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Alapítvány Ózdi Új Esély Központ nappali ellátásvezetője.
Ezt követően Angyal Béla önkormányzati képviselő tolmácsolta Janiczak Dávid polgármester üdvözlő szavait.
„A karácsony az újrakezdés, a remény és a szeretet ünnepe. Ilyenkor nemcsak egymásra gondolunk, hanem arra a lehetőségre is, amelyet minden egyes nap ajándékba kapunk a változásra, a gyógyulásra és az új esélyre” – mondta Angyal Béla, önkormányzati képviselő.
Bodnár-Pásztor Edina az Észak-magyarországi régió regionális vezetője is megosztotta ünnepi gondolatait. Beszélt az összefogás és a segítségnyújtás fontosságáról, valamint megköszönte az intézmény dolgozóinak odaadó munkáját. Az ellátottak egy közel harminc perces zenés előadással szórakoztatták a jelenlévőket.
Az ünnepi műsor után Váraljai Zsolt lelki gondozó beszélt az adventről, a karácsony szépségéről és kiemelte a várakozás fontosságát. A program végén minden vendég kapott egy kézműves ajándékot, amelyet az ellátottak készítettek kifejezetten erre az alkalomra.






