
A Metál Karácsony nevet viselő rendezvényre érkezőknek délután öt óra előtt kinyitották a Civil Ház kapuit. Idén már XIV. alkalommal várták a keményebb zenét kedvelőket a szervezők. A koncertsorozatot a The Living Force nyitotta meg, majd a Vírus együttes tagjai csaptak a húrok közé. Az idei esztendőben a rendezvény fővédnöke Janiczak Dávid polgármester, főszervezői pedig Dancsok Tamás és Oláh Kálmán voltak.
„Azt lehet mondani, hogy évek óta telt házzal megy. Tavaly minden jegy elfogyott, az volt az első, hogy minden jegy elfogyott. De általában nem sok jegy szokott maradni, úgyhogy az a négyszáz fő itt szokott lenni általában” – nyilatkozta Oláh Kálmán, főszervező.
A kazincbarcikai Mytra együttest már nem először hallhatta közönség. A zenekar 1996-tól sikert sikerre halmoz. Zalaegerszegről érkezett a Monastery, akik a kilencvenes években alakultak, és az első magyar death metal zenekarként jegyzik őket. Napjainkban nemcsak itthon turnéznak rendszeresen, hanem a nyugati országokban is.
A Civil Ház a fél tizenegykor kezdődő Moby Dick együttes fellépésére telt meg igazán. Ózdon még nem járt a több mint negyven éves soproni csapat. A koncertre több ismert dalt hoztak magukkal a zenekar tagjai, akik a thrash metal hazai képviselői.
„Általában mindig best of műsorral nyomulunk, de mindig változtatunk benne. Vannak olyan kihagyhatatlan dalok, amiket nem tudunk kihagyni a műsorból, mert mindig hozzátermelődtek dalok. Minden lemezről lett egy sláger és ezeket a közönség elvárja tőlünk. Nyilván, nem akarunk mindig egyformák lenni és mindig odafigyelünk arra, hogy időközönként, periódusonként egy-egy koncertszezonban belehozzunk olyan dalokat, amiket ritkán játszottunk, vagy nagyon régen játszottunk, vagy nem is játszottunk. Ha pedig készültek már új dalok, akkor azokból is próbálunk csöpögtetni, még a lemez megjelenése előtt. Így lesz ez ma is” – emelte ki Schmiedl Tamás, a Moby Dick alapító tagja, gitáros, énekes.
A koncertsorozat a szervezők szerint nagyon jól sikerült, mely hagyományt a jövőben is folytatni szeretnék.




