Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Város » Elkezdődött az év a városi piacon is
A vásárlás pillanata.

Elkezdődött az év a városi piacon is

Olvasási idő: perc

A kevés hó és a hideg levegő sem tántorította el a piacra érkezőket ma délelőtt. Erdei, hárs, akác és sok másféle méz, valamint hüvelyesek sorakoztak az egyik kültéri standon. Bent pedig inkább zöldséget és gyümölcsöt, valamint pékárut kaphattak az emberek.

„Jobban megbízok bennük, mint a nagy üzletekben. Szeretem ezeket. Én is valamikor kiskereskedő, virágos voltam a feleségemmel” – mondta Kovács Emil.

Az új esztendő első piacnapján még kevés kereskedő nyitott ki. Az év végi pörgést csendesség váltotta fel itt is. A kereskedők szerint télen egyébként is kevesebb vevő jár ki a piacra. Azt mondják, a déligyümölcsök kivételével magyar termékek kerülnek a polcra, amit az emberek jobban kedvelnek.

„A vásárlókedv a téli időszakban gyenge, mivel a körülmények nem a legmegfelelőbbek az ózdi piacon, bár örülünk neki, hogy járnak a vásárlók, mint azt a mellékelt ábra is mutatja. Szeretnénk azt, hogy ez a piac fellendüljön, mint az elmúlt, régi időszakban, amikor tömegek voltak és hömpölygött a vásárló az ózdi piacon” – nyilatkozta Fedora István, kereskedő.

A piac közösségi színtérként is szolgál, az emberek ugyanis találkoznak, beszélgetnek és közvetlenebb kapcsolatot ápolnak az eladókkal, akik már ismerik az igényeiket és igyekeznek minőségi, friss és jó ízű termékeket tenni a kosaraikba.

Legfrissebbek

Kevés látogató akad a legtöbb használtautó-telepen.

Csökken a használtautó értékesítések száma

A mindennapi teendők elvégzését nagyban megkönnyítheti egy autó, azonban kevesen engedhetik meg maguknak egy új gépjármű megvásárlását. A többség ezért a használtautó-piacon keresgél a vágyott négykerekű után. Az utóbbi időben…
Read more
Papírból készít polipot egy kislány.

Vakáció a könyvtárban

Színes polipok készültek az Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtárban ma délelőtt. Az intézményben kézműves és játékos délelőttöt szerveztek, ahova várták az alkotni vágyó gyerekeket. Négy ilyen alkalom lesz, ez volt az…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.