Hírek » Sport » Évindító futás a stadionban
Futással indították az emberek az évet.

Évindító futás a stadionban

Olvasási idő: perc

A stadion futópályája mellett gyülekeztek és melegítettek az emberek. Mindannyian az évnyitó, baráti futóversenyre érkeztek, amit már második éve szervez meg az ÓSÉK.

„Én kézilabdázok és futni is szeretek. Az előzőn is itt voltam és nagyon tetszett, és úgy gondoltam, hogy most is kijövök egy kicsit, mert most rám is fér karácsony után, a sok csoki után” – nyilatkozta Tóth Tamara.

A regisztráció után Nagy-Mengyi Péter, az ÓSÉK ügyvezetője köszöntötte a sportolni vágyókat, majd hamar rajthoz álltak és elkezdődött a visszaszámlálás. Nyolc kört, azaz szűk öt kilométert kellett megtennie a futóknak. Kicsik és nagyok egyaránt nekivágtak a távnak. A szervezők célja, hogy megmozgassák az embereket és közösségi programot kínáljanak számukra.

„Van egy törzs gárda, egy kemény mag, aki minden ilyen sportrendezvényen itt van, de mindig vannak új arcok is és reméljük, hogy ezek az új arcok rendszeressé teszik a mozgásukat egész évben, ugyan úgy, ahogy a többiek is” – hangsúlyozta Nagy-Mengyi Péter, az ÓSÉK ügyvezetője.

Tiszta idő várta a futókat, akiknek a hideg levegő sem szegte kedvét. Többen azt mondták, télen sem hagyják abba a sportolást.

„Ez már körülbelül húsz év gyakorlata, mi általában újévkor kimegyünk és egy 10-15 kilométerrel nyitunk, hogy abban az évben biztosan ezzel teljen, a hétköznapokon túl pedig inkább, amikor időnk van” – mondta Ronyecz Ákos.

„Én egész évben futottam, télen is, a karácsonyi időszakban is. Próbáltam időt szakítani arra, hogy mozogjak. A mozgást nagyon fontosnak tartom. Szeretném megőrizni továbbra is a vitalitásomat, az egészségemet és nagyon örülök, hogy újra találkozhatok azokkal az emberekkel, akikkel együtt futhatok” – emelte ki Gál Melinda.

Az indulók neve a regisztrációnál bekerült egy üvegbe, ebből sorsolták ki az esemény végén azokat a szerencséseket, akik nyereményt kaptak. A futás után pedig meleg teával is kínálták őket. A résztvevők örültek, hogy ilyen formában és együtt nyithatták meg az új évet.

Legfrissebbek

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.