
Kihúzható tálca a könnyebb takarítás érdekében, kerekek a mozgathatóságért, valamint alul és felül is nyitható zárak. Ezeket mutatta be lelkesen Tóth Viktória az Ózdi Állategészségügyi Telep vezetője, ugyanis hét darab vadonatúj mobilkennelt kaptak a hatékonyabb feladatellátásért, a PCAS Állatmentő és Környezetvédő Egyesület – Pocahontasz Állatotthon-tól. Az Ózdi Állategészségügyi Telep vezetője örömmel fogadta az adományt.
„Szeptember óta dolgozunk együtt a PCAS Állatmentő és Környezetvédő Egyesülettel, illetve az Aggtelek Környéki Állatvédő Egyesülettel. Ez idő alatt többször kaptunk tőlük több formában adományt, a nyílt napjainkon is részt vesznek, most legutóbb pedig a hét darab mobilkennelt kaptuk tőlük, ami azért is jó mert a hideg időben vannak olyan kutyáink kint, akiknek muszáj belső térben helyet biztosítani, így ez megoldott lett számukra. Illetve a továbbiakban kölyökkutyákat is sokkal könnyebben fogunk tudni elhelyezni a telepen” – mondta Tóth Viktória, az Ózdi Állategészségügyi Telep vezetője.
A kennelek közül már többet összeszereltek, Norton és Miksa is ezekben kapott helyet. Egészségi állapotukat és korukat tekintve fontos, hogy ők is fűtött helyiségben legyenek elhelyezve, ne csak a kölyökkutyák. Így a dolgozók esetenként akár életeket is mentenek.
„Most az új vezetés nagyon szívesen együttműködik állatvédő szervezetekkel és mi erre nyitottak voltunk. A hét darab szobakennel beszerzés is szükséges volt, mert a telepnek a kialakítása jelen pillanatban nem alkalmas a bekerült sérült, vagy kölyök állatoknak az elkülönítésére, és már régóta bentlévő állatok vannak a kennel soron, azon is tárgyaltunk már az üzemeltetővel, illetve folyamatban vannak, hogy változtassunk a kutyaházakon, cseréljük le azokat, tehát sok ilyen dolog is felmerült már, illetve tárgyaltunk már fejlesztési lehetőségekről is” – nyilatkozta Vidra Betty, a PCAS Állatmentő és Környezetvédő Egyesület – Pocahontasz Állatotthon elnöke.
Az ebtelep munkatársainak legfontosabb célja, hogy minél több kóbor kutya gazdára találjon, azonban addig amíg bent tartózkodnak, próbálják a lehető legjobb életkörülményeket biztosítani számukra.




