
Az ózdi kórházban újra kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk viselése. Ennek oka a különböző felső légúti megbetegedések emelkedő száma. A legtöbb esetben ezeket a megbetegedéseket vírusos infekció okozza. A covid, az influenza és a nátha nem különböztethető meg klinikai tünetek alapján, csak tesztekkel, hiszen mindegyik hasonló panaszokat okoz.
„Ennek tünetei a tüsszögés, torokfájás, hőemelkedés, általános gyengeség. Azt szeretném hangsúlyozni, hogy ezeknek a betegeknek ágynyugalomra van szükségük, vitaminok, bő folyadékbevitel, esetleg nyákoldókkal, orrcseppel lehet kezelni három, négy napig. Ha emelkedik a láz, vagy kezd fulladni a beteg, akkor érdemes orvoshoz fordulni” – mondta dr. Sahin Fawaz Mahmoud, címzetes főorvos.
Nem csak a felnőttek, de a gyerekek körében is megnövekedett az esetek száma. Dr. Csízi Zoltán arról számolt be, hogy az ünnepi időszak óta folyamatosan érkeznek a kis betegek felső légúti betegség tüneteivel.
„A jelen járványügyi helyzet ismérvei, amit tapasztalok, hogy nagyon sok a beteg, nagyon nehezen gyógyulnak, nagyon sok a szövődmény és nagyon sok a visszaesés. Tehát úgy gondolom, hogy mérsékelt mértékben még nem dühöng a járvány, de kisebb mértékben már tapasztalható az influenza járvány. A vírusos fertőzések számának növekedésével törvényszerűen a szövődmények száma is növekszik, több a beteg, több a szövődmény” – nyilatkozta dr. Csízi Zoltán, gyermekorvos.
A vírusok által megbetegített és legyengült szervezetet könnyebben támadják meg a baktériumok, ezek okozhatnak szövődményeket, melyek közül főként a tüdőgyulladás, gennyes légcsőhurut, középfülgyulladás és a tüszős mandulagyulladás fordul elő. Ebben az esetben antibiotikumos kezelés szükséges.
Az Újváros Téri Tagóvoda Őzike csoportjában is kevesebb gyermek játszott a megszokottnál. Habár csak hétfőtől járnak az apróságok óvodába, egyre több a beteg gyermek.
„A hét elején, ahogy visszaérkeztünk a téli szünetről, már most tapasztaljuk, hogy itt is növekszik a megbetegedések száma. A tünetek itt is az orrfolyás, magas láz, köhögés. Ezt úgy próbáljuk kivédeni, hogy a gyerekeket egyre többször figyelmeztetjük, hogy mossanak kezet, naponta többször” – tette hozzá Taliánné Vanka Mónika, az ÓVÓ Újváros Téri Tagóvodájának óvodapedagógusa.
Ahogy minden betegségnél, itt is a megelőzés a legfontosabb. Az alapos és gyakori kézmosás, rendszeres testmozgás és a pihenés mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ellenállóbbak legyünk a vírusokkal szemben. Fogyasszunk friss zöldségeket és gyümölcsöt, szedjünk vitaminokat, így gondoskodva szervezetünk vitalitásáról. Mindig jól öltözzünk fel, és ha tehetjük, ezekben az időszakokban kerüljük a zsúfolt helyeket.


