
Már tavaly év végén megjelentek a tájékoztatók az ügyfélkaput érintő változásokról. Január 16-tól, azaz csütörtöktől Ügyfélkapu helyett a Digitális Állampolgár mobilapplikációval vagy az Ügyfélkapu +-szal intézhetjük ügyeinket.
„Az Ügyfélkapu+ regisztrálása egy nagyon egyszerű folyamat. Egy okostelefon kell hozzá természetesen, amire előtte egy autentikációt le kell tölteni, amin fogja kapni az ügyfél az azonosító kódot, amivel az utolsó lépésként be lehet lépni az Ügyfélkapu+-ba. A menet egy pár kattintással megoldható. Be kell lépni az Ügyfélkapuba, még első körben a sima Ügyfélkapuba” – mondta Kálmán Ildikó, az ÓMÉK gazdasági vezetője.
Belépés után rá kell kattintani az Ügyfélkapu+ igénylése opcióra, majd a rendszer lépésenként mutatja, hogy mit is kell tenni. Érdemes a folyamat során kapott QR kódot és törlő kódot is megőrizni. A közelgő határidő miatt folyamatosan érkeznek az ügyfelek a Kormányablakba.
„Az új rendszerre való kötelező átállás miatt nekünk is teendőnk volt. Az Ügyfélkapu+-t választottuk. Ennek az átállása a napokban megtörtént nálunk. Voltak kisebb fennakadások, ezért is vagyok most itt, hogy elintézzem ezeket a problémákat, de egyébként egyszerű és átlátható a rendszer. Mi hibáztunk az átállásnál, de szerintem mindenkinek egyszerűen megoldható ez az átállás” – nyilatkozta Nagy-Mengyi Péter, az ÓSÉK ügyvezetője.
A kétfaktoros azonosítás azt jelenti, hogy a felhasználónév-jelszó páros mellé egy harminc másodpercenként változó hatjegyű számsort is meg kell adni belépéskor. Erre azért van szükség, hogy ne élhessenek vissza személyazonosságunkkal és biztonságosan intézhessük ügyeinket. Ezt a változást egyébként egy Európai Uniós rendelet is megköveteli. A másik lehetőség a Digitális Állampolgár mobilapplikáció, amelyhez első lépésben le kell tölteni a DÁP alkalmazást okostelefonunkra.
„Letöltést követően meg kell adni egy PIN-kódot, engedélyezni kell a biometrikus azonosítást (arcfelismerést vagy ujjlenyomat-olvasást), az értesítéseket és a kamera használatát. Majd regisztrálni kell az alkalmazásba, amihez a személyazonosság igazolása szükséges a Kormányablakban vagy eSzemélyi segítségével” – áll a www.magyarorszag.hu honlapon található tájékoztatóban.
Kormányablakos regisztráció során az ügyintéző ellenőrzi a személyazonosságot. A regisztrációhoz magunkkal kell vinni a telefont, amire letöltöttük az alkalmazást, illetve a személyazonosító igazolványt, jogosítványt, útlevelet. Fontos, hogy a készüléken legyen mobilinternet. Az aktiválás pár perc alatt elkészül. A határidő közelsége miatt érdemes tehát gyorsan cselekedni. A témáról bővebb tájékoztatást a www.magyarorszag.hu vagy a www.kormanyhivatalok.hu honlapon olvashatnak.



