
A sípszó után beugrottak a lányok a medencébe, megkezdődött a verseny. A partról hangosan biztatták őket a csapattársak. Ismét élettel telt meg a városi uszoda, hiszen ma rendezték a Térségi Úszás Diákolimpiát.
„Első, második, harmadik és negyedik korcsoportban, tehát általános iskolások részére. Új versenyszámként bekerült – mint az úszás sportágban egy pár éve – a mix gyorsváltó is, ahol két lány és két fiú egy csapatban versenyez egymással. Itt az általános iskolák egymással versenyezve mérettették meg magukat” – mondta Schifter Tamás, a versenybíróság elnöke.
Ma összesen ötvenöt gyerek állt rajthoz. Ózdon kívül Bánrévéről, Borsodszentgyörgyről és Putnokról is érkeztek versenyzők.
„Én nagyon büszke vagyok minden gyerkőcre. Ahogy mondtam is van olyan gyerek, aki már rendesen jár edzésre, illetve van olyan, aki csak az iskolában jár úszni. Nagyon büszke vagyok mindenkire és szerintem mindenki a legjobb teljesítményét tudta nyújtani” – nyilatkozta Jakab Ákos, oktató, edző.
A sportolók több kategóriában, egyéniben és váltóban mérték össze gyorsaságukat ötven és száz méteres távokon, hát, gyors, valamint mellúszásban.
„Egész jól sikerült, de nem tudtam magamból kihozni a maximumot én úgy érzem” – fogalmazott Vámos Dávid.
A házigazdák ismét bravúrosan szerepeltek. Az ózdiak összességében tizenhat arany-, tizenhárom ezüst- és kilenc bronzéremmel büszkélkedhetnek. A következő állomás a miskolci vármegyei döntő lesz.


