
Schifter Tamás 1999-ben kezdte az oktatói munkát. Nagy-Mengyi Péterrel már gyerekkoruk óta ismerik egymást. A baráti kapcsolat mellett a kétezres évektől munkatársak is lettek.
„Tamás a munkájában mindig határozott és szabálykövető. Nagyon szereti elvégezni a feladatokat még idő előtt, tehát mindig előre dolgozik. Ezt nagyon irigylem tőle. Mindig is példakép volt ilyen szempontból, hogy a munkáját alaposan végezte. Mindig segítettük egymást mind szakmailag, mind pedig a magánéletben is” – mondta Nagy-Mengyi Péter, az ÓSÉK ügyvezetője.
Orvosi javaslatra íratták be úszni, mert nagyon beteges gyerek volt. A rendszeres sportnak köszönhetően megerősödött, egészséges lett. Tizenhat évig versenyzett, majd továbbképezte magát.
„A kitartásomat, a munkához való hozzáállásomat nyilván az úszásnak köszönhetem, hiszen ott nincs olyan, hogy valamit nem csinálunk meg, mert ez a feladat, amit végre kell hajtani. Ezt azt gondolom, hogy az életben is továbbviszem, vagy legalábbis próbálom végrehajtani azt, amit rám bíznak. Nagyon sokat köszönhetek ennek a sportnak és nagyon sokat kaptam is ettől a sporttól. Én is beletettem nyilván, hiszen másképp nem működik, de kölcsönösen jóba vagyunk egymással” – fogalmazott Schifter Tamás, az Ózdi Úszó Klub elnöke.
Schifter Tamás elmondása szerint teljesen más embert kíván a versenysport, a szabadidősport és a kisgyermekek oktatása, ám ő mindegyik területet nagyon kedveli. A témáról bővebb összeállítást az Ózdi Városi Televízió Apropó című magazinjában láthatnak.