
Astorra év végén talált rá az álomgazdi. Ennek az ebnek a története boldog véget ért, hiszen nehéz kölyökkora után szerető közegben éli mindennapjait, ahol egy másik négylábú mellé került társnak. Habár a család az első kutyát vásárolta, úgy döntöttek, hogy mindenképpen segíteni szeretnének egy menhelyen lévő ebnek.
„Rátaláltam az alapítványra, akik főként németjuhász fajtamentéssel foglalkoznak. Az érdekessége az volt még a történetünknek, hogy én egy másik kutyust választottam így első körben, de őt hamarabb elvitte hála Istennek egy jó gazdi. És akkor azt mondta ott az alapítványnál az egyik kolléga, hogy van egy belga juhászkutyus, érdekel-e. Megnéztük a fotót, és a szerelem első látásra beigazolódott. Elmentünk a mi kutyusunkkal együtt megnézni, elég jó volt rögtön a kettejük közötti kapcsolat, és egy hét múlva örökbe fogadtuk ezt a kis belga juhászt, aki az Astor nevet viseli” – nyilatkozta Füleczki István.
A Civilek a Németjuhászokért Alapítvány négy éve működik szervezetként, azonban a lelkes csapat tagjai több mint 13 éve mentik a családi és munkakutyának is alkalmas fajtát. Közel 1700 négylábúnak találtak már végső otthont az elmúlt években. Az viszont nehezíti a dolgukat, hogy jelenleg nincs központi székhelyük.
„Jelenleg az országban öt helyen vagyunk jelen, az alapítvány öt tagjánál saját lakásnál, saját ingatlannál fogadja a németjuhászokat. Úgy mint itt nálam is elég szép számmal. Ezért szeretnénk megvenni egy tanyát, vagy egy majort, hogy egy központi helyre tudjuk a kutyákat ideiglenesen elhelyezni gazdásodásig” – mondta Víg Anikó, a Civilek a Németjuhászokért Alapítvány tagja.
A szóban forgó ingatlan 4700 négyzetméter területű, melynek megvásárlásához 14 millió forint szükséges. Eddig 8 millió forint gyűlt össze, a fennmaradó összeghez azonban további segítségre van szüksége az alapítványnak. A tanya egy részén menhely kialakítását tervezik, de az idős kutyáknak is szeretnének egy menedéket, ahol végső éveiket nyugalomban élhetik le a nehéz sorsú, öreg ebek.
Az alapítvány gyűjtéséhez utalással lehet hozzájárulni. A felajánlásokat az alábbi számlaszámra várják. Közleményben az „állatotthon” jeligét kell feltüntetni. A gyűjtésről bővebb információ az alapítvány közösségi oldalán olvasható.
CNJ Alapítvány
Számlaszám (OTP): 11734121-23502527



