
A könyvtárban foglaltak helyet a Bródy-s és JAG-os diákok. Mester István előadóművész ismertette meg velük Csokonai Vitéz Mihály életútját, költészetét a rendhagyó irodalomóra keretében.
Csokonai Vitéz Mihály 1773-ban született Debrecenben, majd itt is halt meg 1805-ben. Több vers és levél részlet elhangzott, amivel az előadó igyekezett színesebben átadni az információt a diákoknak. A könyvtár munkatársai próbálnak olyan vendégeket hívni, akik előadásukkal hozzájárulnak a fiatalok oktatásához.
„Kocska Ágnes igazgatónő ajánlása alapján hívtuk meg Istvánt a könyvtárunkba, hiszen a gyerekek tanulnak Csokonai Vitéz Mihályról és célunk, hogy megismertessük őket a költőkkel, írókkal egy picit másképpen, mint ahogy az iskolában is hallják” – nyilatkozta Csörgőné Csépányi Krisztina, az Ózdi Városi Könyvtár vezetője.
Emellett az olvasás szeretetét és fontosságát is hangsúlyozzák. Az előadó összeállítása végigköveti a költő életútját. Az alkotó iránti szeretete fiatal felnőttként alakult ki.
„Valamikor még középiskolás koromban, ami nagyon rég volt, diákszínjátszóként játszottam Csokonai Dorottyájában. Ez engem megfertőzött két irányban egyszerre. Egyrészt a Csokonai iránti tiszteletem és szeretetem, másrészt pedig a színház, a játszás, a játék iránti szeretetben. Innen ered minden” – emelte ki Mester István, előadóművész.
Az ismeretterjesztő előadást először a JAG-os és Bródy-s, később pedig a SZIKSZI-s diákok is meghallgatták.





