
Az Ügyrendi és Rendészeti Bizottság tagjai is ma tartották meg ülésüket. Tizenhárom napirendi pontot tárgyaltak. Elsőként az önkormányzat saját bevételeinek és adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettsége került előtérbe. Ezeket az összegeket az elkövetkező három évre kell meghatározni. A saját bevételt 2026-ban és 2027-ben közel kétmilliárd forintra tervezik, 2028-ban pedig már átlépi majd ezt az összeget. Ez egyébként többek között helyi adókból, bírságokból, talajterhelési díjból, bérleti szerződésekből, üzemeltetésből és tárgyi eszközök értékesítéséből adódik össze. A rendelet-tervezetben ezekre az évekre vonatkozóan nincs adósságot keletkeztető ügylet. Ezen túl a 2025. évi költségvetésről is beszéltek. A bevételek főösszege közel hatmilliárd hatszáztizennyolcmillió forint. A kiadás főösszege ennél valamivel több, így a hiányt az előző évi maradványból pótolják majd. Többek között lakások és bérlemények díja, köztemetők és közterületek használata is szóba került. Az ülés végéhez közeledve a Távhő, a Ózdinvest, az ÓMÉK, az ÓSÉK és az ÓZDSZOLG felügyelő bizottságainak ügyrendjét is jóváhagyták, valamint elfogadásra javasolták az önkormányzat és költségvetési szerveinek 2025-2029. évi stratégiai ellenőrzési tervét is.




