Hírek » Város » Megvannak az elkövetők – Már harmadik alkalommal törtek be a Zrínyi úti falatozóba
A Zrínyi úti büfé.

Megvannak az elkövetők – Már harmadik alkalommal törtek be a Zrínyi úti falatozóba

Olvasási idő: perc

Jól látszanak az elkövetők az egyik helyi büfé biztonsági kamera felvételen, még a betörés előtti pillanatban. Egy perccel később pedig már az elkerített területen belül leültek egy cigire, mintha mi sem történt volna. Feltörték a fabódé ajtaját és elmenekültek. Az eset január 31-én éjszaka történt. Ez már nem az első volt, hogy betörtek a Zrínyi úti falatozóba. Vámosiné Sipos Beáta társtulajdonos elmondta, a korábbi fosztogatások után kamerákat szereltek fel, amelyek felvételeit reggelente visszanézik.

„A férjem ért ide leghamarabb. Bejelentette a rendőrségre, a rendőrök elég hamar ideértek. Nemsokára rá meg is lett a két elkövető, a harmadikat nem tudom, mert még akkor keresték. Most szereltetünk fel a riasztót, a rendőrségre is be lesz kötve, aztán majd meglátjuk, hogy mit érünk vele” – nyilatkozta Vámosiné Sipos Beáta, társtulajdonos.

Az első két esetben üdítőket, húst, élelmiszert, most pedig egy rossz hősugárzót vittek el a helyszínről. A kaput lakattal zárják, a kamerára pedig felirat is felhívja a figyelmet. Az elkövetők ennek ellenére másztak be a kerítésen. A bejelentést követően a szolgálatukat éppen megkezdő rendőrök vonultak ki a büféhez.

„Kollégámmal a helyszínre érkeztünk, majd ezt követően szemrevételeztük a helyszínt. Megállapítást nyert, hogy az ott található fabódénak az ajtaját ismeretlen elkövetők feltételezhetően kifeszítették, illetve kettétörték. Kamerafelvétel alapján, társaimmal csapatmunka keretén belül felismertük az elkövetőket, majd helyismeret alapján a csapatmunkának köszönhetően elfogásra került a két személy” – mondta Szolomájer László, az Ózdi Rendőrkapitányság járőrparancsnoka.

A rendőröknek most könnyű dolguk volt, visszaeső is volt köztük.

„Beazonosították az elkövetőket, majd a későbbiek során két fiatalkorú, illetve egy felnőtt ózdi lakost a kapitányságon előállítottak, velük szemben lopás megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottunk” – tette hozzá Soós Attila, az Ózdi Rendőrkapitányság kapitányságvezetője.

Az igen forgalmas útszakaszon elhelyezkedő falatozót riasztóval szerelik fel a tulajdonosok. A rendőrséghez bekötött rendszertől azt remélik, hogy megszűnnek a betörések.

Legfrissebbek

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.