
Magyarország influenzatérképén jól kivehető, hogy mely megyékben regisztrálták a legtöbb influenzaszerű megbetegedést. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ munkatársai hetente készítenek kimutatást a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján.
„Az influenzajárvány még nem ért véget. Az influenzára amúgy is jellemző, hogy február végéig, március elejéig tart. Az adatok alapján a megbetegedések száma még nem kezdett el csökkenni. Mindenki arra készüljön, hogy a környezetében előfordulnak akut légúti megbetegedések, amelyeknek a kórokozói sokfélék lehetnek. Az egyik az influenza A vagy B vírus, de más – légúti megbetegedéseket okozó – vírusok, baktériumok is szerepet játszhatnak” – mondta dr. Asztalos Ágnes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal vármegyei tisztifőorvosa.
A becslések alapján január 20. és 26. között 69 900 fő fordult orvoshoz influenzaszerű, illetve 295 500 fő akut légúti fertőzés tüneteivel.
„A felső légúti megbetegedések tünetei általában tüsszögés, fejfájás, gyengeség, köhögés, rossz közérzet. Ezeket általában vírusok okozzák és a vírusok ellen nincs külön gyógyszerünk. Azt szeretném hangsúlyozni, hogy az antibiotikum az hatástalan. Kezelése általában tüneti terápia” – hangsúlyozta dr. Sahin Fawaz Mahmoud, címzetes főorvos.
Az influenza ellen oltással tudunk védekezni. A tüneti terápia része az ágynyugalom, pihenés, bőséges folyadékbevitel, valamint a lázcsillapítás. A statisztikai adatok alapján a betegek 42 százaléka tizennégy év alatti. Megkerestük az Ózdi Városi Óvodák igazgatóhelyettesét, hogy ők mit tapasztalnak a legkisebbek körében.
„Az az igazság, hogy tömeges megbetegedéseket nem tapasztalunk. A tizenkét intézményünkből két-három intézmény jelezte azt, hogy az elmúlt egy-két hétben volt nagyobb számú hiányzás, de drasztikus gyermeklétszám-csökkenést nem tapasztalunk. Vannak megbetegedések természetesen, de nem mondhatnám, hogy ugrásszerűen megemelkedett” – tette hozzá Szádeczki Mónika, az ÓVÓ Katona József Úti Óvoda igazgatóhelyettese.
A szakemberek felhívják a figyelmet, hogy amennyiben a tünetek három-négy napig fennállnak, akkor mindenképpen forduljunk orvoshoz. A felülfertőződés igen gyakori, súlyos tüdő- és arcüreggyulladás is kialakulhat.

