
Leálltak a gyártással, sztrájkoltak a Wellis dolgozói. Ma a fizikai állomány egy része nem vette fel a munkát, mert egy korábban járó pótlékot megvont tőlük a vezetőség. Ez egy eladásból, jelenlétből és teljesítményből összeadódó bónusz, ami a fizikai dolgozóknak járt. Azt mondták, eleinte megkapták a 100 százalékot, majd ezt hatvanra csökkentették és most teljesen elvették. Ez bér alapján mindenkinek eltérő összeg volt. Levélben kerestük meg a céget, hogy megtudjuk, mi történt pontosan. Közleményükben azt írták, hogy:
„Szeretnénk leszögezni, hogy a Wellis Magyarország Zrt. a saját belső szabályait és a törvényben előírt béreket, pótlékokat ahogy eddig is, úgy a jövőben is maradéktalanul betartja és kifizeti, illetve minden adót és járulékot megfizet a foglalkoztatás után.”
Kiemelték továbbá, hogy 2025-ben dolgozóik alapbérét átlagosan 10%-kal megemelték, amely emelés meghaladja az országos átlagot.


