
Magyar Péter a Tisza Párt elnöke és Nagy Ervin segédkezett a tűzifapakolásban, amit először targoncával raktak fel a furgonra. Ózd volt az első állomása a Tisza Párt tűzifa programjának. Céljuk, hogy olyan rászorulóknak segítsenek, akik sem állami, sem pedig önkormányzati segítséget nem kaptak, a tüzelőjük viszont már elfogyott. Erre az állandó problémára szeretnének megoldást találni.
„Ha jön a Tisza, már pedig jönni fog, aminek jönni kell. Akkor mi azért fogunk dolgozni, hogy egyrészt egy valódi szigetelési program induljon be, amihez nagyon fontos lenne, hogy haza tudjuk hozni azt a nyolcezer milliárd forintos uniós forrást, amelynek egy jelentős része például energetikai hatékonysági beruházásokra lenne, köztük szigetelésre, napelem beruházásra, kazáncserére, sok ilyen hasznos dologra” – mondta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
A támogatás országos összefogás eredménye, amit a Ludas Matyi Alapból finanszíroznak. Voltak, akik felkeresték a pártot és voltak, akik szervezeteknek jelezték, hogy bajban vannak. Így választották ki a rászoruló családokat. A nap során Magyar Péter, Bódis Kriszta kíséretében a Hétes telepi fürdőházat is meglátogatta, melyet a Tisza Párt felajánlásából szeretnének felújítani a jövőben, hogy újra használható állapotba kerüljön a létesítmény.
„Mi az úgynevezett alapozó programunkban a szegregátumokban is dolgozunk, többek között Hétesben, ahol nincs vezetékes víz, és ezért 13 évvel ezelőtt létrehoztunk egy fürdőházat. A helyiekkel összefogva ezt közösen építettük egy vállalkozó vezetésével. 13 év alatt nagyon amortizálódott, és ennek a felújításáról fogunk beszélgetni, és esetleg kapunk erre segítséget itt egy önkéntes összefogásban” – nyilatkozta Bódis Kriszta, a Van Helyed Alapítvány vezetője.
Bódis Kriszta elmondta, hogy a felújítás hónapokig tarthat. Remélik sikerül helyreállítani a fürdőházat, hiszen ezzel megoldódna az ott élő családok tisztálkodása. A tűzifaosztás Hernádnémetiben és annak környékén folytatódott délután. A borsodi települések után az ország különböző részeire is ellátogatnak a tűzifa program keretében.












