Hírek » Kultúra » Ecset és bor – Képzőművészeti kiállítás megnyitó a Digitális Erőműben
Sokan megcsodálták a festményeket.

Ecset és bor – Képzőművészeti kiállítás megnyitó a Digitális Erőműben

Olvasási idő: perc

Színek, formák és érzések. Mindez megjelenik azokon a festményeken, melyek a Digitális Erőmű csarnokának falait díszítik jelenleg. Itt nyitották meg Turiné Orosz Margit festő egyéni kiállítását, mely az Ecset és bor címet viseli. A képeken számos téma megjelenik, több vásznon bibliai témájú alkotás látható.

„Kislány korom óta a szüleim templomba vittek engem. Amikor kicsi voltam az ölükben, mikor nagyobb, akkor kézen fogva, és aztán mikor már felértem a Bibliának a pulpitusát, akkor már a szent leckét olvastam fel. Tehát ezek körülöttem vannak, bennem vannak, és ha nézek valami olyan dolgot, tájat vagy színt, ami a Szűzanyára emlékeztet, ami esetleg az elmúlásra emlékeztet, akkor ezek föl-föl jönnek, és képek lesznek belőle” – nyilatkozta Turiné Orosz Margit, festő.

A tárlat közel ötven alkotásból áll, több festmény is a mostani alkalomra készült, eddig nem láthatta a közönség. A kiállítást Máger Ágnes festőművész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Miskolci Területi Csoportjának tagja nyitotta meg, aki örömmel tett eleget a felkérésnek.

„Természetesen örömmel fogadtam és várom is. Egy ilyen összegző kiállítás mindig fontos egy művész életében, egy alkotó életében. A kiállítást ahogy végignéztem tényleg egyfajta összegzés. Orosz Margitnak már volt egyéni kiállítása, de az egyesülettel is több helyen állított ki” – mondta Máger Ágnes, festőművész.

Bojtos Zoltán, a Digitális Erőmű vezetője arról beszélt, hogy az intézmény egyik céljaként tűzte ki, hogy teret adjon az alkotóknak.

„Még 2017-ben kialakítottunk egy víziót. Egy olyan vizuális víziót, amikor azt mondtuk, hogy a környék művészeinek segítünk abban, hogy megmutathassák magukat” – emelte ki Bojtos Zoltán, a Digitális Erőmű intézményvezetője.

A megnyitó lebonyolításában az Európai Borlovagok Magyarországi Rendje Felvidéki Régió Ózdi Lovagi Székének tagjai is közreműködtek. Boros Bíborka pedig dallal szórakoztatta a közönséget. Az eseményre sokan eljöttek, rokonok, barátok és művésztársak is jelen voltak.

„Én mindig nagyon boldog vagyok, mikor az egyik alkotótársunk kiállítására jöhetek. Remélem, hogy még sok barátomnak és alkotótársamnak lehetek a kiállításán. Ehhez kívánok én nekik sok erőt, kitartást és nagyon-nagyon sok ecsetkoptatást” – fogalmazott Demes Ferenc, képző- és iparművész.

Egy kis játékra is invitálták a megjelenteket. A vendégeknek ahhoz a képhez kellett ragasztani egy piros pontot, amelyik legjobban elnyerte a tetszésüket. Ez egyfajta visszajelzés az alkotónak, hogy a közönség melyik festményt kedvelte a leginkább. A tárlat március tizenhatodikáig tekinthető meg az intézmény csarnokában.

Legfrissebbek

Koszorúk Petőfi Sándor szobránál.

Koszorúzás és tisztelgés az 1848/49-es hősök előtt

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulóján is a Petőfi téren kezdődött a március 15-i ünnepség. A rendezvény nyitásaként a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület huszárai vonultak fel. Az…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.