
Akciófilmbe illő jelenetet rögzített a napokban egy borsodnádasdi családi házra felszerelt kamera. Az ütközés utáni pillanatokban porfelhő szállt a magasba, a sofőrök kiszálltak a gépjárművekből, azonban egy fiatal hölgyet kiemelve a kocsiból földre fektetnek. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a helyszínről egy húsz év körüli nőt könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba. A házban elő hölgy több információt is megosztott velünk.
Az ingatlan tulajdonosa elmondta, hogy igen nagy kára keletkezett. A helyzet részbeni rendezését a biztosítótól várja. A balesetet megelőző pillanatokban még az udvaron tevékenykedett és csak a szerencsén múlt, hogy nem történt nagyobb baj. Bement a házba és pár percen belül hallotta a csattanást.
A tűzoltókat is riasztották a helyszínre. A gázóradoboz is széthajlott, a szolgáltatást meg kellett szüntetni az épületben.
„Egy darab gépjárműfecskendővel vonultunk a helyszínre, hat fővel. Kollégáim a helyszínen a két autó áramtalanítását végezték el. Az ütközés következtében sérült a lakóház bekötőgázcsonkja. A szivárgást az ott lakók egy golyós csap elzárásával szüntették meg” – mondta Czene Zsolt, az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltóparancsnok-helyettese.
Temérdek üvegszilánk a földön, autóalkatrészek szanaszét, kidőlt oszlopok. Teljesen átrendezte az udvart a baleset. Az Ózdi Rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja a körülményeket.
„Ittas gépjárművezetés miatt indult eljárás egy járdánházi férfivel szemben, aki hétvégén ittas állapotban ült volán mögé. Borsodnádasd irányából Járdánháza irányába haladt, amikor nem megfelelően választotta meg az oldaltávolságot és az előtte szabályosan Arló, Járdánháza irányába haladó gépjárműnek ütközött, aminek következtében Borsodnádasdon egy oszlopot és egy kerítést döntöttek ki” – nyilatkozta Kiss Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője.
A közelmúltban azonban nem ez az egy eset volt, ahol ittas személy volt az okozó, múlt héten Járdánházán a IV. Béla úton ütközött kerítésnek egy sofőr autójával. A helyszínen a gépjárművezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan ül volán mögé megengedhetetlen kockázatot vállal.