Hírek » Kultúra » Dobban a szív!
Valentin-napi koncertet tartott Peter Sramek az Olvasó színpadán szombat este.

Dobban a szív!

Olvasási idő: perc

Szinte minden hely foglalt volt hétvégén az Olvasó színháztermében. Peter Srámek tartott Valentin-napi koncertet Dobban a szív! címmel. Számos, szerelmes dal felcsendült az est során.

„Én igazából egész évben Valentin-napos koncertet csinálok, mert olyan dalokat éneklek, amik a Valentin-napra abszolút illenek. Tele vannak érzésekkel, szeretettel és a közönségem hála Istennek ezeket a dalokat szereti tőlem, és én nagyon szeretem ezeket a dalokat énekelni” – mondta Peter Srámek, énekes.

Az énekes Szlovákiában született. Zámbó Jimmy művészete nagy hatással volt rá, miatta tanult meg magyarul és azóta is töretlenül énekli a dalait. 2024-ben A Király című sorozat filmzenéjével Fonogram-díjat is nyert.

Jelenlegi zenekarával egy éve dolgozik együtt, de azt mondja, nagyon elégedett velük. Úgy véli, az egész titka az, hogy jó emberekkel vegye körbe magát, mert ezt a közönség is érzi. A dalok között felvezetésként több, rövid történetet is megosztott az emberekkel.

„Számomra az az est, az az első, amikor ez felemelkedett, az bennem maradt a mai napig, mert akkor igazából éreztem azt, hogy a magyarok elfogadták első perctől és jó helyen vagyok” – tette hozzá Peter Srámek, énekes.

Valentin-nap alkalmából a Te vagy a nyár című új dalát is előadta az ózdi közönségnek, ami csak márciusban, nőnapon fog megjelenni legújabb lemezén.

Legfrissebbek

Végeredmény a kivetítőn.

Győzelem a rangadón

Szürkében az ÓAM-Ózdi KKFT, kékben pedig az Opus Tigáz Hajdúszoboszló csapata lépett pályára a Marosiban. Az NB II-es Észak-Kelet Felsőház első fordulójának rangadóját vívták a D csoport győztese ellen. A…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.