Hírek » Fejlesztés » „Helyi közösségek nélkül nincs falu és nincs város, de ország sincs” – Több települést érintő közösségfejlesztés indul el Nyugat-Borsodban
Riz Gábor országgyűlési képviselő, miniszteri biztos beszédet tart.

„Helyi közösségek nélkül nincs falu és nincs város, de ország sincs” – Több települést érintő közösségfejlesztés indul el Nyugat-Borsodban

Olvasási idő: perc

A hátrányos helyzetű embereket és a kiszolgáltatott társadalmi rétegeket célozza meg a Széchenyi 2020 program keretében útjára indított Helyi humán fejlesztések elnevezésű pályázat. A 937 millió forint vissza nem térítendő forrásból megvalósuló programokkal az érintett települések teljes lakosságát igyekeznek megszólítani. A nyertes pályázatokat mutatták be ma délelőtt a Digitális Erőműben. A projekteket a Nyugat-Borsodi Területfejlesztési Nonprofit Kft. fogja össze.

„Nagyon sok boldog pillanatot várunk, amikor a helyi lakosok jól érzik magukat egy-egy rendezvényen, olyan tudást fognak megszerezni a képzések folyamán, amelyek hasznosíthatóak számukra, legyen ez egy kertészkedés. Javul a közbiztonság, mert egymásra sokkal jobban fognak figyelni a helyben lakó polgárok. Egy általános közérzetjavulást várunk ezektől a projektektől” – emelte ki dr. Bárdosné Dudás Viktória, a Nyugat-Borsodi Területfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője.

„Az elmúlt időszak és a közös munka azt igazolja, hogy egymás tapasztalatára, tudására igen nagy szükség van” – hangsúlyozta köszöntőjében Riz Gábor, országgyűlési képviselő, miniszteri biztos.

„Közös felelősség a településért. Polgármesterként, intézményvezetőként, település elöljárójaként, mindenki pontosan érzi magán azt a súlyt, hogy az emberek tekintete mit vár el tőle. A másik a közösség iránti tisztelet. Helyi közösségek nélkül nincs falu és nincs város, de ország sincs” – mondta Riz Gábor, országgyűlési képviselő, miniszteri biztos.

Humán fejlesztési programok Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyében címmel Pados Zoltán a vármegyei önkormányzat hivatalának területfejlesztési és projektkoordinációs osztályvezetője is tartott beszámolót, majd az érintett települések polgármesterei ismertették terveiket. A közösségépítő rendezvényeken kívül lesznek iskolai tanulókörök, prevenciós előadások, az idősek mentális és fizikai egészségét megőrző foglalkozások. A leendő anyukákat szülésre felkészítő programok, baba-mama klubok várják. A gyerekeknek ifjúsági napközis táborokkal, pályaorientációs előadásokkal készülnek, a felnőtteknek pedig lakókörnyezet szépítő akciókat, egészségtudatos életmódot népszerűsítő programokat és bűnmegelőzési előadásokat tartanak. A szervezők azt remélik, hogy hozzájárulhatnak a települések népességmegtartó erejének növeléséhez.

Legfrissebbek

Végeredmény a kivetítőn.

Győzelem a rangadón

Szürkében az ÓAM-Ózdi KKFT, kékben pedig az Opus Tigáz Hajdúszoboszló csapata lépett pályára a Marosiban. Az NB II-es Észak-Kelet Felsőház első fordulójának rangadóját vívták a D csoport győztese ellen. A…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.