Hírek » Közlekedés » Nehézkes a parkolás a kórház környékén
Minden parkolóhely foglalt.

Nehézkes a parkolás a kórház környékén

Olvasási idő: perc

Minden hely foglalt az Ózdi Almási Balogh Pál Kórház előtti parkolóban. Mindennapos problémává vált az intézménybe gépjárművel érkezőknek, hogy szabad parkolót találjanak. A kórház területén lévő belső parkoló is nyitva áll, ezért azonban napidíjat kell fizetni. Ezt az összeget viszont soknak tartják a helyiek.

„Az elmúlt napokban nagyon sok ózdi kórházlátogatót felháborított az a tény, hogy jelentős, ezer forintos parkolási díj lett bevezetve a kórház belső parkolójában. Ugye a parkolónak is, mint a kórháznak a fenntartója a magyar állam. A parkolási díjat viszont a helyi kórház szedi be, úgyhogy én főigazgató urat arra kértem egy hivatalos levélben, hogy fontolja meg a parkolási díjnak a csökkentését, hogy könnyebben le tudjanak parkolni azok, akik a kórház szolgáltatásait veszik igénybe, vagy a betegek látogatásának céljából mennek oda” – mondta Janiczak Dávid, polgármester.

Felkerestük a kórház vezetőségét, akik egy tájékoztatót küldtek az intézmény parkolási szabályzatáról. A bevezetett napidíj azonban nem új keletű, ugyanis tavaly október elsején lépett életbe. A díjkötelezettség alól van néhány kivétel is, ilyenek például:

  • mentő és betegszállító járművek
  • a beteg be-, illetve elszállítása céljából közlekedő magán gépjárművek csak a be- és elszállítás időtartamára
  • érvényes rokkantsági igazolvánnyal rendelkezők.

A tájékoztatóban az is szerepel, hogy aki mozgásszervi rehabilitációs, illetve reumatológiai osztályra befekvő, kezeléseken résztvevő beteg, az kéthetes bérletet válthat, melynek díja ötezer forint. A napijegy értékesítése egyébként hétköznapokon reggel 7 és délután 3 óra között történik. Arról is szó esik a leírásban, hogy az ezen túli időszakban, valamint hétvégén és munkaszüneti napokon nem kell a parkolásért fizetni.

Legfrissebbek

Koszorúk Petőfi Sándor szobránál.

Koszorúzás és tisztelgés az 1848/49-es hősök előtt

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulóján is a Petőfi téren kezdődött a március 15-i ünnepség. A rendezvény nyitásaként a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület huszárai vonultak fel. Az…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.