
Felfegyverkezve rohangáltak a Digitális Erőmű alagsorában a Neutrik Hungary Kft. dolgozói. Lézerharcoltak, ezt a programot választották csapatépítésre. Ez alkalommal huszonhárman gyűltek össze egy közös játékra. A vállalat ügyvezető igazgatója szerint ez egy remek lehetőség, hogy munkán kívül is megismerjék egymást a kollégák.
„Nagyon jó kapcsolatot ápolunk a Digitális Erőművel, úgyhogy ők felajánlották nekünk a lehetőséget és így kerestünk egy napot, amikor a csapat befejezi délben a munkát és elmegyünk valahova kicsit hülyéskedni. Itt mindenki mindenkire lőhet, mindenki futkoshat, így kicsit mindenki visszamehet a gyerekkorba, úgyhogy élvezzük nagyon, úgy látom mindenki. Halomra lövik egymást, de épül a csapat, ez egy gyáron kívüli program, amikor megismerhetjük a másik oldalát is a csapatnak” – mondta Marton Zsolt, a Neutrik Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
A gyáregységben dolgozók éves terve között több csapatépítő és közösség összekovácsoló program is szerepel. Idén tavasszal szerveznek főzőversenyt, valamint az állandó családi napjukat is ilyenkor tartják. Az év hátralévő részére is vannak még tervek, ilyen a horgászverseny, a karácsonyi parti és az oktatások nagy része.
„Én tavaly augusztusban csatlakoztam a Neutrik csapatába és úgy gondolom, hogy amúgy is egy jól összeszokott csapatunk van, viszont ez még tovább javít ezen az összhangon, ha lehet így mondani. Úgyhogy én mindenképpen pozitívan élem meg azt, hogy a cég ilyenekre is gondol, és hogy egy ilyen csapatépítő tréninget szervezett” – nyilatkozta Rubint Patrik.
A közös programnak köszönhetően fejlődik a munkavállalók kommunikációja, tervezési készsége, illetve csapatteljesítménye is. A lézerharcot a résztvevők egy közös pizzázással zárták.




