Hírek » Kultúra » Wass Albert – betiltott könyvek írója
Versolvasás.

Wass Albert – betiltott könyvek írója

Olvasási idő: perc

Számos alkotó könyve helyet kapott az asztalon, a felolvasó-est középpontjában azonban Wass Albert állt. Az erdélyi születésű magyar író és költő 1998. február 17-én hunyt el. Egy debreceni fiatalember 2003-ban kitalálta, hogy egyszerre több helyszínen 24 órás felolvasással hívja fel a figyelmet az író munkásságára és életére. A rendezvény egy világszerte több helyszínen zajló, maratoni szépirodalmi ünnep lett. Ózdon az alkotóra már nem először gondolnak vissza ilyen formában.

„A Wass Albert felolvasó-esthez könyvtárunk 2016-ban csatlakozott először. Akkor pénteken és szombaton tartottuk a felolvasó-estet és több iskolát, intézményt, civil szervezetet vontunk be a sikerességéhez. Két évvel ezelőtt az Ózdi Arvisura Társasággal és a Szép Szó Irodalmi Körrel közösen úgy döntöttünk, hogy közösen szervezzük meg innentől a felolvasó-estet” – mondta Csörgőné Csépányi Krisztina, az Ózdi Városi Könyvtár vezetője.

Az Ózdi Arvisura Társaság is figyelemmel kísérte Wass Albert munkásságát.

„Wass Albert úgy szoktam én mondani, hogy csapattag, mert ugye a régi tudó emberek közül a modern világba az egyik az ír is, aki megmaradt, vagyis aki írta a történeteket. Wass Albert egy ilyen régimódi vagy régivágású író, költő volt” – fogalmazott Bárdos István, az Ózdi Arvisura Társaság elnöke.

Az Ózdi Szép Szór Irodalmi Kör tagjai is fontosnak tartják az irodalom népszerűsítését. A megjelentek felolvastak az erdélyi író, valamint más magyar írók és költők műveiből.

„Általában Wass Albert verseket mondunk és írásokat, de van, aki a saját versét mondja el vagy esetleg más írónak a versét” – emelte ki Fazekasné Szabján Erika, az Ózdi Szép Szó Irodalmi Kör vezetője.

Regény részletek, novellák és különféle versek is elhangzottak. Ezek között volt, ami ismert író tollából származott, de a közösségük tagjai által írt versek sem maradtak ki. A rendezvény célja, hogy megemlékezzenek az íróról, valamint, hogy népszerűsítsék az olvasást.

Legfrissebbek

Koszorúk Petőfi Sándor szobránál.

Koszorúzás és tisztelgés az 1848/49-es hősök előtt

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulóján is a Petőfi téren kezdődött a március 15-i ünnepség. A rendezvény nyitásaként a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület huszárai vonultak fel. Az…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.