Hírek » Oktatás » Közösségi tanulóházat indított Ózdon a Magyar Református Szeretetszolgálat
Bemutatkozó foglalkozást tartanak a TanulÓzd program keretében.

Közösségi tanulóházat indított Ózdon a Magyar Református Szeretetszolgálat

Olvasási idő: perc

A Magyar Református Szeretetszolgálat 2018-ban indította útjára a „Válaszút-Komplex digitális program a sikeres életpályáért” nevet viselő projektet, amelyben százhúsz hátrányos helyzetű fiatal vett részt. A szervezet munkatársai öt éven keresztül segítették a diákokat abban, hogy középfokú végzettséget szerezzenek. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően új közösségi tanulóház nyitotta meg kapuit Pázmány úti telephelyükön.

„Itt is az a lényeg, hogy a középiskolai végzettség megszerzésében segítsük ezeket a fiatalokat. Több oldalról próbáljuk ezt megközelíteni. Van egyszer egy tanulást segítő programunk, amiben különböző korrepetálásokat tartunk, attól függően, hogy a fiatalnak mire van szüksége. Van egy személyiségfejlesztő része, ahol az ő képességeit, erősségeit, hiányosságait nézzük meg, és ezeket próbáljuk fejleszteni, hogy a középiskolában bent maradjanak és legyen egy középfokú végzettségük” – emelte ki Bakos Zsuzsanna, a Magyar Református Szeretetszolgálat szakmai vezetője.

Az új program tulajdonképpen a Válaszút folytatása. A TanulÓzd névvel létrejött közösségi tanulóház a helyi igényekre reagáló, komplex ifjúsági és szociális munkára épülő intézmény. A szakmai előkészítés tavaly novemberben kezdődött, a gyakorlati munka pedig idén januárban indult.

„Van négy mentor a programban, akihez tartoznak diákok. Öt-öt diák, akinek segítünk a tanulási nehézségeiben, szervezünk nekik szabadidős programokat is. Kicsit élvezetessé, színessé tesszük az életüket. Sok mindent meg fogunk nekik mutatni, amit az életben saját erőből valószínűleg nem tudtak volna meglátni, megtapasztalni, úgyhogy én azt gondolom, hogy ez nagyon nagy szerencse, hogyha valaki bekapcsolódhat ebbe a programba” – mondta Horváthné Sebestyén Márta, a Magyar Református Szeretetszolgálat szociálpedagógusa.

A bevezető foglalkozáson a fiatalok megismerkedtek a mentorokkal, bemutatkoztak egymásnak, majd kis csoportokban beszélgettek a jövőbeli tervekről és arról, hogy mit várnak a programtól.

„A barátoktól hallottam róla, meg a családtól és megkerestük őket. Pont kijöttek az iskolába bemutatkozni. Amit várok a programtól az az, hogy többet tudjanak nekem segíteni a céljaim elérésében” – nyilatkozta Harkály Dzsenifer, az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium tanulója.

A modellprogram harmincnyolcmillió forintos magyarországi és európai uniós támogatásból valósul meg, és egészen 2026 márciusáig tart.

Legfrissebbek

Koszorúk Petőfi Sándor szobránál.

Koszorúzás és tisztelgés az 1848/49-es hősök előtt

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulóján is a Petőfi téren kezdődött a március 15-i ünnepség. A rendezvény nyitásaként a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület huszárai vonultak fel. Az…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.