Hírek » Város » Kolbásztöltéssel készültek a Táblai Borversenyre
Kolbásztöltéssel készültek a Táblai Borversenyre..

Kolbásztöltéssel készültek a Táblai Borversenyre

Olvasási idő: perc

A már megszokott mozdulatokkal és kellő rutinnal készültek a kolbászok az Apáczai Csere János Általános Iskola konyháján. Itt gyűltek össze a Táblai Borverseny szervezői, hogy elkészítsék az ételt a pénteki rendezvényre. Idén már 51. alkalommal vizsgáztatják a borokat, mellé pedig sült kolbászt kínálnak majd. Rácz Mihály évek óta részt vesz a programon. Azt mondja, főszervezőként még nagyobb feladat hárul rá, de mindig nagy izgalommal várja a baráti összejövetelt.

„A hagyományt nem hagyjuk el, folyamatosan a kitaposott utat akarjuk bejárni. Ez úgy alakult ki az elmúlt 51 év alatt, hogy a szünetben vacsoraként a sült kolbász volt felszolgálva. Most is ugyanazt csináljuk, mert nem akarunk eltérni ettől. Húst vettünk, ez lesz felhasználva és ezt szolgáljuk fel vacsorára” – mondta Rácz Mihály, főszervező.

Mindenki másképp csinálja, de néhány ötlettel és praktikával tökéletes harapnivaló készíthető az alapanyagból, amit felkínálnak majd a borok versenyén. A kolbásztöltés és a kolbászfogyasztás közösségi programmá nőtte ki magát az idők folyamán. Vajkó András oszlopos tagja a társaságnak, nagy gyakorlattal teljesíti a rábízott feladatot. Saját receptje alapján készíti a tölteléket.

„Hatvan kiló alapanyagból készül. Megvan a fűszerkeverék mennyisége, amit tíz kiló húshoz szoktam tenni. Én így csinálom, remélem, hogy ízleni fog az embereknek” – nyilatkozta Vajkó András, szervező.

A hagyományőrző napra meghívást kapott Marosréti-Zsuponyó Anett alpolgármester is.

„Több mint fél évszázada már, hogy a Táblai Borversenyt megrendezik a főszervezők. Én gratulálok nekik, ez mindig egy nagyon jó rendezvény. A hagyományokat ápolják és a közösséget nagyon jól összefogják” – emelte ki Marosréti-Zsuponyó Anett, alpolgármester.

A szervezők néhány szál elkészült kolbászt megsütöttek, amit közösen fogyasztottak el a vendégekkel. A többi az 51. Táblai Borversenyen kerül majd az asztalokra, ahol a helyi és környékbeli borászok mutatják be vörös- és fehérboraikat egymásnak és a zsűrinek.

Legfrissebbek

Végeredmény a kivetítőn.

Győzelem a rangadón

Szürkében az ÓAM-Ózdi KKFT, kékben pedig az Opus Tigáz Hajdúszoboszló csapata lépett pályára a Marosiban. Az NB II-es Észak-Kelet Felsőház első fordulójának rangadóját vívták a D csoport győztese ellen. A…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.