Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Város » Divat, szépségápolás, stílus – Nőklub indult a Csendes Kávézóban
Telt házzal debütált a Nőklub.

Divat, szépségápolás, stílus – Nőklub indult a Csendes Kávézóban

Olvasási idő: perc

Telt házzal debütált a Csendes Kávézó Nőklubja. A színpadon kozmetikumokkal teli asztal, kiállított ruhadarabok és táskák várták az érdeklődőket. Az esemény megálmodója Bóta Beáta Rita, akiben már korábban megfogalmazódott, hogy jó lenne szervezni egy olyan könnyed, vidám programot, amely kifejezetten a hölgyeknek szól.

A vendégek három előadást hallgathattak meg. Elsőként Kovács Edina nőiesség és stílus mentor lépett színpadra. Beszélt többek között a női körök kialakulásáról és fontosságáról, valamint az önazonosságról is. Ezt követően a tavaszi divatrendekről esett szó.

„Megérkezett hozzánk a tavasz és ezzel lecseréljük a téli ruhadarabjainkat. Előkerülnek a szekrényből a színesebbnél színesebb ruhadarabok. A tavasz összes színe, a púdertől kezdve a sötétkéken át, a menta, a sárgák, az összes szín divatszín lesz idén” – mondta Barta Henriett, a Mánia Mayo Chix üzletvezetője.

Az est utolsó témája a tavaszi arcápolás volt. Ferkel Kati kozmetikus számos tanáccsal ellátta a hallgatóságot. A vendégek szemügyre vették a kiállított termékeket is.

„Nagyon örültem neki, hogy Bea létrehozott egy ilyen eseményt. Nagyon nagy szükség volt erre, hogy a nőknek legyen énidő. Ezt az énidőt, ezt itt Bea megteremtette. Az én felkérésem az az volt, hogy a munkámról, a kozmetikáról, a Baborról, a márkáról beszéljek, illetve a bőr tavaszi megújulásáról” – nyilatkozta Ferkel Kati, kozmetikus.

A nagy sikerre való tekintettel a rendezvény folytatódik. A tervek szerint minden hónapban lesz legalább egy Nőklub, így érdemes figyelemmel követni a kávézó közösségi oldalát.

Legfrissebbek

Kevés látogató akad a legtöbb használtautó-telepen.

Csökken a használtautó értékesítések száma

A mindennapi teendők elvégzését nagyban megkönnyítheti egy autó, azonban kevesen engedhetik meg maguknak egy új gépjármű megvásárlását. A többség ezért a használtautó-piacon keresgél a vágyott négykerekű után. Az utóbbi időben…
Read more
Papírból készít polipot egy kislány.

Vakáció a könyvtárban

Színes polipok készültek az Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtárban ma délelőtt. Az intézményben kézműves és játékos délelőttöt szerveztek, ahova várták az alkotni vágyó gyerekeket. Négy ilyen alkalom lesz, ez volt az…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.