Hírek » Város » Vízi foglalkozások, babamasszázs és mozgásfejlesztés – Megnyitotta kapuit a Mattesz Baby Spa Ózdon
Vízi foglalkozást tart egy kisbabának Gyöngyösi Bianka.

Vízi foglalkozások, babamasszázs és mozgásfejlesztés – Megnyitotta kapuit a Mattesz Baby Spa Ózdon

Olvasási idő: perc

Buborékoló jakuzzi, színes játékok és vízcsobogás hangja fogadta azokat az érdeklődőket, akik a Mattesz Baby Spa megnyitójára érkeztek vasárnap délelőtt. A meghívott vendégek között volt Marosréti-Zsuponyó Anett alpolgármester, aki köszöntötte a megjelenteket.

„Alpolgármesterként és védőnőként is különösen fontos számomra minden olyan kezdeményezés, amely a legkisebbek egészségét, fejlődését és a jólétét szolgálja” – mondta Marosréti-Zsuponyó Anett, alpolgármester.

Beszédet mondott Hajdú-Láng Eszter ügyvezető és Mattesz Csilla, a rendszer megálmodója. A Mattesz módszer alapelve, hogy nem erőltet semmit, mindent a baba igényei szerint végez.

„Különböző óratípusaink vannak, kiválaszthatja a szülő, hogy mit szeretne. Fogni a kisbabáját és élvezni együtt a programot, vagy pedig azt szeretné, hogy nézi a kisbabáját, és az instruktor foglalkozik a babával, illetve van olyan óránk, hogy a baba bejön a vízbe, megkapja a speciális segédeszközt, a vízben lebeg és a buborék élményeit használja” – nyilatkozta Mattesz Csilla, a Mattesz Baby Spa alapítója.

A köszöntők után Marosréti-Zsuponyó Anett, Hajdú-Láng Eszter, Mattesz Csilla és Gyöngyösi Bianka közösen vágták el a kék szalagot. A földszinten több jakuzzi található. A vízi foglalkozások ezekben zajlanak különböző segédeszközök segítségével. A babák négy hetes kortól, a köldökcsonk gyógyulásától bekapcsolódhatnak a programba. Az ózdi baba wellness instruktora Gyöngyösi Bianka.

„Én Csilla nénit azért kerestem meg pontosan egy évvel ezelőtt, hogy babaúszást szeretnék oktatni. Egyből egy húron voltunk igazából, mert Csilla néni is hátúszó volt és én is. Így egyértelmű volt, hogy tőle szeretnék mindent megtanulni, hiszen ő a legjobb ebben az országban és utána jött, hogy akkor csináljunk egy baby spa-t is” – emelte ki Gyöngyösi Bianka, a Mattesz Baby Spa Ózd instruktora.

Az órák negyvenöt percesek. A rövid bemelegítő torna után kezdődik a vízi foglalkozás, majd egy masszázst kapnak a kicsik.

„A babaúszáson találkoztunk Biankáékkal és az egész Mattesz Spa ötletével. Nagyon örülök, hogy itt lehetünk ma és nagyon remélem, hogy ez egy nagyon sikeres és látogatott vállalkozás lesz. Szerintem nagyszerű, hogy a városban egy ilyen nem mindennapi vállalkozás is helyet kap” – fogalmazott Garda-Kiss Petra, szülő.

Országszerte huszonhét Mattesz Baby Spa üzemel. A program egyre népszerűbb. A szakemberek játékos, mondókás feladatsorok segítségével már egy hónapos kortól felmérik és fejlesztik a babák mozgását. A megnyitóbemutató foglalkozással és állófogadással zárult.

Legfrissebbek

Koszorúk Petőfi Sándor szobránál.

Koszorúzás és tisztelgés az 1848/49-es hősök előtt

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulóján is a Petőfi téren kezdődött a március 15-i ünnepség. A rendezvény nyitásaként a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület huszárai vonultak fel. Az…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.