
A multisport pályát egyre többen használják. A Neutrik Group vezetői is kimentek a területre. A tereprendezés, vagyis a zöldítés még hátra van. Az élhető környezet azonban a cég számára is fontos, ezért igyekeznek támogatni ezeket a kezdeményezéseket.
„Fontos, hogy támogassuk a közösségünket Ózdon a polgármesterrel együtt. Itt van a vállalat, a dolgozóink is itt vannak, ahogy az ügyfeleink és a vevőink is. Ezért magától értetődik, hogy itt helyben támogatjuk a környezetvédelmet és magát a város fejlődését” – mondta Urs Sprenger, a Felügyelő Bizottság elnöke.
2024 februárjában indult el a Neutrik Group 1000 fa programja Ózdon. A cég vezetősége és a város képviselői akkor jelképesen elültették az első platánfát. A zöldítés a multisport pálya mellett folytatódik, ahol egy táblát lepleztek le. Az 1000 fa programot a tervek szerint bővíteni fogják, ugyanis már az első évben négyszáz növény került a földbe.
„Nagyon örülök neki, hogy a Neutrik Hungary Kft. folyamatosan együtt dolgozik az önkormányzattal és folyamatosan támogatják a projektjeinket. Különösen örülök annak, hogy jövőbe mutató zöldítést valósítanak meg a városban a több ezer fa programmal, aminek most a Zöld Sziget projektben is megtaláltuk a helyét, és most is közösen ültettünk fákat” – emelte ki Janiczak Dávid, polgármester.
Nemcsak a környezetvédelmet, hanem a kultúrát is pártfogolják. A stadionból az Olvasóba vezetett az útjuk, ahol az intézmény vezetői fogadták őket. Házbejárást tartottak a vendégeknek. Először megnézték a színháztermet és a Mizerák István termet. Innen az emeletre mentek. Angol és magyar nyelven zajlott az ismeretterjesztés a házról. Az utolsó állomás a Csendes Kávézó volt, ahol Mészáros-Varga Judit fogadta őket egy dallal.
A Neutrik Hungary Kft. az ÓMÉK-ot is többször támogatta. Bukovinszky Zsolt ügyvezető-főszerkesztő elmondta, 1100 darab csatlakozót kapott a cég mintegy 2 millió forint értékben, ami a technikai fejlődést segítette. Többször támogatták a Pózdium című talkshow előadásait, de hozzájárultak a Csendes Kávézó újraálmodásához is.
„Sokszor elmondtam már az interjúk során, hogy nem Ózdon vagyunk, hanem Ózd része kívánunk lenni. Ennek a része a kultúra, az hogy a dolgozóinknak segítsünk abban, hogy itt Ózdon magas szintű kulturális élményekben lehessen részük, de akár sportolásban és egyébben is. Itt van ez a csodálatos intézmény, ez a színház, ami egy nagyon jó lehetőség erre” – hangsúlyozta Marton Zsolt, a Neutrik Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
A rövid koncert után lelepleztek egy támogatói falat. A téglák jelzik, kik segítették a céget álmaik megvalósításában. Bukovinszky Zsolt arra is megkérte őket, hogy írják alá az üzenőfalat. Azt mondta, erre a jövőben minden olyan vendéget megkérnek majd, akik különösen fontosak számukra.





















