Ózd Város hivatalos cimere
Hírek » Oktatás » „Ötödik elem” címmel nyert pályázatot a Vasvár Úti Általános Iskola
„Ötödik elem” címmel nyert pályázatot a Vasvár Úti Általános Iskola.

„Ötödik elem” címmel nyert pályázatot a Vasvár Úti Általános Iskola

Olvasási idő: perc

Több kísérletet is bemutattak társaiknak a gyerekek azon a műhelymunkán, melyen a Vasvár Úti Általános Iskola felső tagozatos diákjai vettek részt. Azoknak a tanulóknak, akik bekerültek a hatvan órás komplex tehetséggondozó programba tartottak ma délután foglalkozást, természettudományos műveltségük gyarapítása érdekében.

„A komplex tehetséggondozó programunknak, az idei projektünknek a címe, az „Ötödik elem”, és ezt tulajdonképpen a természettudományos műveltségnek az elmélyítését szolgálja. Természetesen emellett még egyéb foglalkozásokat is tartunk a gyerekeknek. Hatvan órás műhelyfoglalkozáson vesznek részt, ahol személyiségfejlesztés is folyik, illetve a műhelyfoglalkozásokon kívül tanulmányi kirándulásokra is el tudnak menni” – emelte ki dr. Kozupné Tóth Bianka, a Vasvár Úti Általános Iskola igazgatóhelyettese.

Az egyik úti cél Poroszló lesz, a Tisza-tavi Ökocentrumba látogatnak el a fiatalok. Emellett lézerharc és kalandpark látogatást is tesznek a résztvevők, folytatta dr. Kozupné Tóth Bianka. A hatvan gyermek kiválasztásánál nagy hangsúlyt fektettek a tanulmányi eredményekre, valamint arra is, hogy a természettudományok világában az átlagnál több ismerettel rendelkezzen a tanuló. Öt pedagógus segít a gyerekeknek, akik az adott témához kapcsolódva tartják meg a foglalkozásokat.

„A mai foglalkozást úgy állítottam össze, hogy természettudományos fizikai kísérletekkel kezdünk. A fizikai kísérleteket azért gondoltam, mert a pályázatba beleírtam, hogy növényekkel és állatokkal, állatok mozgásával is foglalkozunk. Az állatok mozgásának, a madaraknak, halaknak a fizikai alapfogalmait, ami a mozgáshoz szükséges, megértését megalapozó, fizikai alapfogalmak kísérleteivel kezdjük” – mondta Faragóné Szemán Kitti, a Vasvár Úti Általános Iskola pedagógusa.

De volt vulkánkitörés, ami kémiai kísérlet, de kapcsolódik az üvegházhatáshoz, melyről szintén szó esett. A terepasztalon egy társasjáték pedig a mezőgazdasághoz illeszkedett.

Faragó Panna, az iskola volt tanulója is segítette a foglalkozást, aki a fotoszintézisről osztott meg néhány hasznos információt a gyerekekkel. Vállalt az iskola egy négy órás interaktív foglalkozást is, melyet a diákok szüleinek fognak megszervezni a projekten belül. Ennek célja, hogy a szülők jobban belelássanak a diákok hatvan órás munkájába. Ma, a víz világnapja alkalmából az iskola minden tanulója kék felsőbe öltözött, és egyszerre ittak meg egy korty friss, tiszta vizet az aulában.

Legfrissebbek

Stég és lépcső a tóparton.

Fejlődik a tó környéke

A tavasz beköszönte a tó környékén is látszik. Nyílnak a virágok és lombosodnak a fák. A Zöld Sziget projekt felelősei bejárást tartottak a parton. Megnézték, hogy halad a pihenő stég…
Read more
Az esemény plakátja.

Koncertekkel és vásárral várja az érdeklődőket a Majális

Májusfaállítás, helyi fellépők és sztárvendégek. Számos programmal készülnek az Olvasó munkatársai a Majálisra. Már korábban elkezdték a szervezési feladatokat annak érdekében, hogy minden zökkenőmentesen menjen az Ifjúsági Parkban. „Az ÓMÉK…
Read more
Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.