Hírek » Kistérség

Kistérség

Zsíros kenyér hagymával és paprikával.

Zsíros kenyér partival nyitották az évet a térség polgármesterei

Idén új helyszínre, Hangonyba érkeztek a térség polgármesterei a szokásos, évindító zsíros kenyér partira. Immár tizenkettedik éve indítják így az új esztendőt. A kezdeményezést Riz Gábor országgyűlési képviselő, miniszteri biztos indította el azzal a céllal, hogy a települések vezetőivel közösen tárgyalják meg az elmúlt esztendő örömét, nehézségeit. „A térség polgármestereivel mindig összeülünk így év elején […]

Dr. Sztronga Eszter, Janiczak Dávid és Gulyás János

Utolsó találkozó az évben

Az év utolsó ülését tartotta meg Ózd Kistérsége Többcélú Társulása Társulási Tanácsa. Elsőként a 2024. évi költségvetést módosították, amelyet az eddig befolyt támogatások indokoltak. A részletes javaslatot elfogadták a tagok. Ezt követően tárgyaltak a társulás által létrehozott költségvetési szerv és a munkaszervezet jövő évi munkatervéről. Szóba került továbbá a társulás következő esztendőre vonatkozó munkaterve, valamint […]

Történelem, szerzetesek és kolostorok – Pálos délután a hangonyi kultúrházban

Megtelt érdeklődőkkel a hangonyi kultúrház. „Pálos délután Hangonyon” címmel szerveztek eseményt a településen. Az ország több pontjáról is érkeztek előadók, hogy betekintést nyújtsanak a pálos rend történetébe. A rendezvényt Kovács Szilárd a település polgármestere nyitotta meg. Ezt követően Puskás Antal pálos tartományfőnök köszöntötte a jelenlévőket. Messziről, egészen Pécsről utaztak a vendégek. „A magyar pálos rend, […]

Megalakult a társulás

A Városháza nagy tanácstermében gyűlt össze Ózd Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa. A június 9-i választás után több változás történt a környező településeken. Az új tanácstagok ma tartották meg első, alakuló ülésüket. Az első napirendi pont az elnök megválasztása volt. A pozíciót továbbra is Janiczak Dávid tölti be, akit egyhangú igennel szavaztak meg a tagok. […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.