baleset

baleset

Az emlékmű a koszorúzás után.

Emlékmű, gyári dudaszó, kohászok – Ma a 35 évvel ezelőtt történt tragikus balesetben elhunyt dolgozókra emlékeztek a Gyári temetőben

Deme Barnabás, Lőkös György, Farkas István, Serfőző Miklós, Nyíri Péter, Kormos Géza, Barta Béla, Németh Károly, Kokk György, Tóth Tamás, Pomázi Lajos, Oláh Antal és Tugyi László. Idén már 35 éve a tragédiának. Az áldozatok neveit márványoszlop őrzi a temetőben. Ők vesztették életüket az Ózdi Kohászati Üzemek Folyamatos Acélművében bekövetkezett hidrogénrobbanásban. Sokan emlékeztek ma rájuk. […]

Két autó ütközött Borsodnádasdon, egy családi ház kerítését is megrongálták.

A kerítést is letarolták – Ittas volt a borsodnádasdi baleset okozója

Akciófilmbe illő jelenetet rögzített a napokban egy borsodnádasdi családi házra felszerelt kamera. Az ütközés utáni pillanatokban porfelhő szállt a magasba, a sofőrök kiszálltak a gépjárművekből, azonban egy fiatal hölgyet kiemelve a kocsiból földre fektetnek. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a helyszínről egy húsz év körüli nőt könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba. A házban elő hölgy több […]

Az árok vetett véget az ámokfutásnak.

Több autót megrongált, végül az árokban kötött ki

A kereke sem érinti a földet annak a fehér autónak, melyet az árok és a kerítés állított meg a Kosztolányi Dezső út végén Cipóban. A helyiek tegnap este riadtak fel a hangos csattanásra a családi házas övezetben. „A lányom, mert egy nagy csattanás volt, kinézett az ablakon, én már aludtam. Azt mondja a lány, hogy […]

Ma reggelre több centiméteres hótakaró borította városunkat.

Fehér táj, csúszós utak, sószórás – Egész napra havat jósoltak

Fehérbe borult ma reggelre a város. A meteorológiai szolgálat jelentése szerint északról dél felé csapadékzóna vonul át felettünk, így országszerte 3-5 centiméternyi hóra van kilátás. Az ÓVI telephelyén ilyenkor még nagyobb a forgalom, hiszen folyamatosan szállítják az utakra a só és sóder keverékéből álló szóróanyagot. „Reggel háromnegyed hatkor kezdődött a hóesés, hat órától a gépeink […]

Traffipax.

Akár félmilliós bírságot is bezsebelhetnek a gyorshajtók

A gyorshajtás gyakori probléma. Az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai azonban igyekeznek tenni ellene. A statisztika szerint a balesetek hatvan százaléka a sebességtúllépés miatt következik be. A tavaly nyáron életbe lépett rendelet alapján a gyorshajtásnál kiszabható legalacsonyabb összeg ötvenezer, míg a legmagasabb négyszázhatvannyolcezer forint. Utóbbival a száztíz kilométerper óránál gyorsabban közlekedők számolhatnak. Vannak állandó mérési helyszínek, de […]

A Chevrolet típusú autóból a szélvédő is kirepült az ütközés során.

Közúti baleset és háztűz – sok dolguk akadt a tűzoltóknak

Közúti balesethez riasztották az Ózdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkatársait ma délelőtt. A rendőrségtől kapott információink szerint két személyautó ütközött össze a 25-ös főút 75-ös kilométerénél Ózd és Sajópüspöki között. Az Ózd irányából érkező, Chevrolet típusú gépjármű sofőrje beláthatatlan útszakaszon kezdett egy kisteherautó előzésébe és frontálisan csapódott bele a vele szemben szabályosan közlekedő Suzukiba. „Kollégáim tizenegy óra […]

Megkopott fényezés és karcolások találhatóak ezen az autón.

Koccanások, karcolások, törések – A legtöbb baleset a bevásárlóközpontok parkolójában történik a decemberi időszakban

A városközpont egyik forgalmas parkolójában számos apró karcolás és kisebb törés fedezhető fel az autókon. Ez egy állandó probléma, azonban a karácsonyt megelőzően, sokkal gyakoribbak a koccanásos balesetek és a csekélyebb anyagi károk. Ezek az incidensek abból is fakadhatnak, hogy az emberek az ünnepi készülődés során sokkal figyelmetlenebbek és türelmetlenebbek az utakon. Sokan tapasztalnak cserben […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.