csapat

csapat

Játszma közben a következő lépésen gondolkozik az egyik játékos.

Sakk-matt – Újabb ózdi győzelem a vármegyei sakk csapatbajnokságon

Megkezdődött a tavaszi szezon a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei sakk csapatbajnokságban. Ahogy már korábban beszámoltunk róla, az idei első versenyt Miskolcon rendezték. Az Ózdi Sakk SE játékosai kiválóan szerepeltek a megmérettetésen. „Tavaly novemberben fejeztük be az őszi szezont és ott a bajnokság első helyén zártunk, illetve most is ott folytattuk, ahol abbahagytuk, hála Istennek. Most tavasszal az […]

Átbeszélnek egy témát az egyik asztalnál.

Párbeszéd a biztonságos és élhető közösségekért – Roma Police Cafe Ózdon

Párbeszéd a biztonságos és élhető közösségekért… – ez a mottója a Police Cafe programnak, amely körülbelül tíz évvel ezelőtt indult útjára Magyarországon. A kávéházat azért hívják így, mert itt rendőrök a házigazdák. Ózdon első alkalommal szervezték meg a Roma Police Cafe-t. „A Police Cafe elsődleges célja egy bűnmegelőzési tevékenység, emellett a jelenlévőkkel, akik a – […]

Csoportkép az ózdi tornászokról.

Újabb tornász sikerek

Bemelegítéssel kezdték az edzést a tornászok az Újtériben. Nincs megállás, folyamatosan készülnek a versenyekre is. A közelmúltban Miskolcon, az Avasi Kupa Tornaversenyen vettek részt, ami egy felkészülési megmérettetés volt. „Ez azért volt fontos számunkra, mert abban a csarnokban rendezték meg, ahol majd a megyei döntő lesz. Tavaly még csak egy csapattal és egyéni versenyzőkkel tudtunk […]

Ózdi sikerek az Észak-Magyarországi Regionális Amatőr Úszóbajnokságon

Az Ózdi Úszó Klub tanítványai a közelmúltban vettek részt az Észak-Magyarországi Regionális Amatőr Úszóbajnokságon. Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Heves vármegye nyolc egyesületéből, összesen száztíz sportoló indult a versenyen. A helyi klub tizenegy tanítványát nevezte a megmérettetésre, akik öt ezüst- és három bronzéremmel tértek haza. „A hétvégén Miskolcon vettünk részt az Észak-Magyarországi Regionális Amatőr Úszóbajnokság harmadik fordulóján. […]

Negyedszer rendezték meg a Rostás Kálmán emléktornát

A Marosi István Városi Sportcsarnok volt a helyszíne a Rostás Kálmán emléktornának, amit idén már a negyedik alkalommal rendeztek meg. Az eseményt egy hasonló kezdeményezés hívta életre. „Ez az emléktorna onnan jött, hogy egy régi barátunk is volt már ilyen helyzetben, hogy elhunyt az apukája, és ő is csinált egy ilyen emléktornát. Innen jött nekem […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.